Egy korábbi sajtótájékoztatón még azt jelentette be Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter, hogy Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban húsvétkor – április 1-jétől 6-ig – teljes zárlatot vezetnek be, amely azt  a célt szolgálja, hogy  megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését. Mára azonban kiderült, hogy ennek a döntésnek az időintervallumát  kitolják, így eldőlt hogy Bécs és Alsó-Ausztria mellett Burgenland tartományban is április 11-ig tart majd a teljes lezárás. Ezt Hans Peter Doskozil burgenlandi kormányzó is megerősítette szerda délután.  illusztráció   Ez a “teljes lezárás” többek közt annyit jelent, hogy  nagycsütörtöktől az említett április 11-es dátumig az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok és gyógyszertárak kivételével újra bezárnak az üzletek, a fodrászatok, kozmetikák és masszázsszalonok. A jelenlegi éjszakai kijárási korlátozás helyett életbe lép a 24 órás korlátozás, amely alól kivételt csak az alapvető élelmiszerek beszerzése, a segítségnyújtás, illetve az egészségügyi séta jelent illetve természetesen a munkába járás. Továbbra is kötelező lesz viselni az FFP2-es típusú maszkot, minden olyan belső térben is, ahol egynél több ember van jelen. A döntés illetve rendelkezés hátterében az áll, hogy az osztrák egészségügyi ellátóintézmények a teljesítőképességük határait feszegetik, hiszen a betegek súlyosabb tünetekkel kerülnek most kórházba mint korábban és hamarabb szorulnak intenzív kezelésre. A fertőzés hátterében osztrák lapértesülések szerint a  a koronavírus brit [...]
A Soproni Evangélikus Egyházközség gyülekezetének lelkészei a járványügyi korlátozások meghosszabbításával összhangban azt a döntést hozták, hogy továbbra sem tartanak jelenléti istentiszteletet a soproni evangélikus templomban. Mivel március végére se...
Egyetlen módon lehet megállítani a vírust, ez pedig az oltás – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának adott exkluzív interjúban szerda este. A miniszterelnök hangsúlyozta: most minden erőt az oltásra kell összpontosítani. Arról is besz...
Az első negyedet átaludták, de utána már azt mutatták, amit vártak tőlük. 2021.03.30. Kadett Regionális Bajnokság Zalaegerszegi KTE – Darazsak Sportakadémia/D 52-41 (19-8; 11-12; 7-9; 15-12) Darazsak Sportakadémia/D: Pongrácz Petra 4, Szlávik Bianka 4, Varga Boglárka 8, Horváth Hanna -, Pallag Dorka 9, Kovács Rebeka 2, Egresits Vivien 7, Ábrahám Eszter 4, Horváth Virág 2, […]
A fogyasztók egyre minőségtudatosabban választanak sonkát, és ez különösen húsvétkor van így, hiába nőtt a különféle sonkák ára az idén - közölte a Magyar Húsiparosok Szövetsége.
Meghalt az öreg tetőfedő. Elvitte a vírus. Gyűjtő ember volt, mint idősebb korukra sokan mások. Lehet ezt lenézni, lehet kézlegyintéssel elintézni és mondani, hogy “bogarasság”. Ám nem árt óvatosan bánni a szavakkal, mert gondoljunk bele eg...
A koronavírus-járvány miatt hozott szabályok és előírások betartásával egyre közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy régi életünket visszakapjuk – emelte ki Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője szerda este a Sopron Televízió A hét témája...
Húsvét közeledtével ötven tartós élelmiszercsomagot osztott rászorulóknak szerda délután a Szent Márton Ház.
A Strabag Általános Építő Kft. ezúton is tájékoztatja a lakosságot illetve a közlekedőket, hogy folytatják a “Sopron városi utak felújítási munkálatait” melynek keretein belül a Makó utca útburkolat aszfaltmarási munkáit várhatóan 2021. ápr...
Április elsején megkezdi működését a viharjelző rendszer a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő tavon és a Tisza-tavon - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerdán az MTI-t.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top