Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában volt vendég Kunhalmi Ágnes (MSZP) országgyűlési képviselő és Major Gyula, a Fertő tó barátai mozgalom elnöke. A beszélgetés elején műsorvezetői kérdésre a szocialista politikus kifejti, hogy korábban nem járt még a Fertő tónál, ennek ellenére saját bevallása szerint minden tud a tóról. Arra a felvetésre, hogy minden, ami klassz a környéken, az az osztrák oldalon van azt válaszolta, hogy: Hát ez az. Kunhalmi Ágnes és a Fertő tó kapcsolata Watch “Kunhalmi Ágnes és a Fertő tó kapcsolata” on Streamable. A magyar partszakasz vonatkozásában megjegyezte azt is, hogy nem érti miért most döntött a Fidesz-kormány a fejlesztésről, hiszen már évek óta rendkívül lepusztult a terület. Bár a műsorban később elhangzik, hogy még a 2015-ös bejelentések előtt is léteztek tervek a Fertő tavi vízitelep hasznosítására, a pártpolitikust nem ingatja meg az állítások ütközése. A néző számára kiderülhet továbbá az is, hogy a cölöpházak közösségi területek voltak a soproni dolgozók számára, lényegében azokat többnyire állami vállalatok üzemeltették. A cölöpházak eltűnésével Kunhalmi szerint nagy a veszélye annak, hogy elveszik a kispénzű embereknek egy szabad pihenőhelye ez által. Kunhalmi Ágnes szerint az államnak fel kéne újítania a területet, hogy legyen szabad strand, megmaradjon a kikötő, hogy park jellege legyen [...]