A miniszterelnök a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében azt kérte, hogy betegen – köhögve, vagy lázasan – senki ne menjen emberek közé. illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu A kormányfő pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy önkéntes részvétel nélkül semmilyen védekezés nem lehet sikeres. Egy ország védekezésének minőségét alapvetően nem a kormány tevékenysége, hanem az ország intelligenciaszintje határozza meg – tette hozzá. Kiemelte, a pápai és mezőkövesdi tömeges fertőzések is úgy történtek, hogy köhögő és lázas emberek olyan helyre mentek, ahol sokan voltak. Orbán Viktor aláhúzta: az operatív törzs folyamatosan dolgozik, emellett lassan látható lesz az a tudományos-fantasztikus filmekre emlékeztető szerelést viselő speciális egység is, amely a gócpontok kialakulásakor végez majd elkülönítést. illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu A kormányfő kiemelten fontosnak nevezte a nemzeti konzultációt, mert annak segítségével olyan intézkedéseket hozhatnak, amelyeket az emberek is pártolnak. Elmondta, eddig több mint 1,4 millióan küldték vissza a kérdőíveket. Ez nagyon magas szám a nyári szabadságolásokra is tekintettel, ami miatt a kormány augusztus 31-éig meghosszabbította a konzultáció határidejét – tette hozzá. A miniszterelnök mindenkit arra kért, hogy felelősséggel éljen a szabadságával. Azt mondta, a kormány jó példát mutatott, amikor lemondta az augusztus 20-ai tűzijátékot, amelynek megtartására jogilag ugyan [...]