A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, bruttó 293 millió forintból újult meg a Fertőd-országhatár között futó kerékpárút, amely az ausztriai Pomogy (Pamhagen) településig fut. A munkálatok során a burkolat teljes rekonstrukcióján felül a szakaszon található Hanság-főcsatorna-híd burkolatát, szegélyeit és korlátjait is javították a szakemberek. 2020. július 11-én, szombaton, egy kerékpártúrával egybekötött ünnepségen adták át a teljes felújításon átesett, Fertődöt az országhatárral összekötő kerékpárutat. A most átadásra került, frissen rehabilitált szakasz hiányzó láncszemként kapcsolódik be a Fertő-tavat körbe ölelő, jó minőségű kerékpáros úthálózatba. A felújítás során a meglévő, elöregedett aszfaltréteg felhasználásával teljesen új pályaszerkezetet építettek. A burkolatfelújításon túl a szakemberek helyreállították a padkákat, vízelvezető árkokat, rézsűket, a belógó növényzetet eltávolították, továbbá új burkolati jelekkel és új jelzőtáblákkal látták el a szakaszt. „Ha megnézzük a hazai kerékpárutak forgalmát, akkor egyértelműen láthatjuk, hogy a legtöbben a tavaink mentén közlekednek. A legnagyobb forgalmat a Balaton és a Velencei-tó bonyolítja le, de itt, a Fertő-tó környékén is eléri évente a több 10 ezer főt a kerékpárosok száma. Mivel a turizmus szempontjából ennek a kerékpárútnak rendkívül nagy a jelentősége, így a felújítási munkálatokat is prioritásként kezeltük. A Magyar Közútnak köszönhetően mindösszesen egy hónapra volt szükség ahhoz, hogy a nemrégiben átadott soproni bekötőszakasszal megegyező minőségű úton kerékpározhassunk [...]