A Jobbik elvi nyilatkozatának legfőbb üzenete, hogy a szervezet egy nemzeti, keresztény, konzervatív, jobbközép, szociálisan érzékeny néppárt – jelentette ki Brenner Koloman jobbikos képviselő, az Országgyűlés újonnan megválasztott alelnöke kedden Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatóján. Brenner Koloman azt mondta, hogy korábbi egyetemi vezetőként és soproni polgárként olyan konzervatív értékrendben hisz, amely kiválóan megjelenik a múlt héten elfogadott nyilatkozatban. Úgy vélekedett, hogy amit képvisel, az “nyilvánvalóan zavarja az álpolgári és álkeresztény Fideszt”. Szavai szerint már az Országgyűlés alelnökévé választásának körülményei is megmutatták, hogy “az egypárti túlhatalmat kiépítő Fideszt mennyire zavarja egy valóban polgári és konzervatív politikus”. Brenner Koloman hozzátette, hogy az elvi nyilatkozat megkoronázta a Jobbik néppártosodási folyamatát, amely már 2013 óta tart. Felidézte, hogy a Jobbikot 2003-ban alapították fiatal egyetemisták, akiket felháborított a korrupció magas szintje, valamint az, hogy nem hozták el a polgároknak a jólétet és a szabadságot. Hozzátette, 2020-ban ugyanez a helyzet Magyarországon: a rendszerváltás után harminc év sem volt elég arra, hogy a politikai elit megteremtse azt a szabadságot, amelyet már 1989-ben vártak. Közölte, hogy eszmei előképeiknek tekintik az Európai Unió keresztény alapító atyáit. Brenner Koloman modern, 21. századi konzervatív pártként határozta meg a Jobbikot, amelynek olyan témák is számítanak, mint a környezet védelme és a vidék felvirágoztatása. Azt hangoztatta, [...]