Az ÖSTERREICH újság birtokába került az a végrehajtási terv, mely alapján az osztrák kormány az új intézkedéseket tervezi. Csaknem teljes Ausztria vörös besorolást kapott, mely kapcsán a kijárási korlátozás lenne a rendelkezések sarokpontja, a következő héten életbe lépő új korlátozó intézkedések kapcsán. Az új szabályokat szombaton fogja bejelenteni az osztrák kormány hivatalosan, a rendezvényekre, üzletekre, vendéglátóhelyekre, sporteseményekre és oktatási intézményekre vonatkozóan hoznak döntéseket elsősorban. Várhatóan négy héten át tiltott lesz a rendezvénytartás. Ennek értelmében az eddigi, Európában is kirívóan magas 1000 fős látogatói limit is eltörlésre kerül, a korlátozás a közművelődésre is kihat. Sem a színház, sem a mozi nem nyithat ki. A tavaszi időszakkal ellentétben a kiskereskedelmi egységek nyitva tartását várhatóan nem érinti nagy korlátozás, nyitva lehetnek mindaddig, amíg higiéniai előírásokat és biztonsági távolságokat betartanak. A sporteseményeken szeptember elején még 10 ezer, majd 3 ezer, végül 1,5 ezer embert engedtek szabadtéren összegyűlni. Ennek búcsút inthetnek, hiszen közönség előtt nem lehet majd sporteseményt tartani. Ausztria keleti részein továbbra is éjjel egyig tarthattak nyitva a vendéglátóhelyek, azonban itt is erős korlátozó intézkedések érkezhetnek. Az ügyfelek nem tartózkodhatnak az éttermekben, lehetővé kell tenni az elviteles szolgáltatást, és a kiszállítást. A kompenzációkról ebben az esetben tárgyalásokat folytatnak. Az általános iskolák a járványügyi helyzet első hullámában sokáig zárva maradtak, [...]
A téli időszakban 2008. január elseje óta kötelező a téligumi használata Ausztriában. Azóta november 1. és április 15. között a megváltozott, télies útviszonyok (hó, havas eső vagy jegesedés) között mind a négy keréken kötelező ezek használata a személ...

Hétfőtől új világ kezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében, és ha azt tapasztalják, hogy az érintettek nem tartják be a szabályokat, “erőből kell ezeket betartatnunk” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala A védekezés közös felelősség, a maszkot hordani kell, ez a kulcs, mert aki nem hordja és nem tartja be az előírásokat, az felelőtlen, mások egészségével is játszik – hangsúlyozta a kormányfő. Hétfőtől büntetni kell azokat, akik nem tartják be a szabályokat. Így hétfőtől joga van a rendőrségnek éttermeket, boltokat bezárni, joga van, hogy javaslatot tegyen, és bezárja a sport- és kulturális rendezvényeket – jelezte Orbán Viktor, megjegyezve: “felszálló ágban vagyunk”, a számok továbbra sem lesznek kedvezőek. Kiemelte ugyanakkor, hogy Magyarországon, több más országgal összevetve, most sem rossz a helyzet az állampolgári fegyelmezettség szempontjából, de a helyzet súlyosabb lesz, többre van szükség. A miniszterelnök közölte azt is: december végén, január elején várható, hogy a koronavírus elleni első adag vakcina megérkezik Magyarországra, így a krónikus betegeket, a legveszélyeztetettebb időseket január környékén be lehet oltani. Nagy tömegben pedig valószínűleg áprilisban érkezik meg az oltóanyag – mondta a kormányfő. Hozzátette: az operatív törzset egy átoltási terv elkészítésére utasította, és a [...]

Az Osztrák Szövetségi Köztársaság útjain november 1. és április 15. között a télies útviszonyok között kötelező a mind a négy kerékre szerelt a legalább 4 mm profilmélységű téli gumiabroncs használata a 3,5 tonna alatti gépjárművek részére. Az ezt meghaladó járművek esetén legalább egy hajtott tengelyen kell téli gumikat szereltetni. A fenti előírások elmulasztása esetén a bírság általában 50 euró, azonban egy balesetnél már 5000 euróra is megbüntethetik a renitens sofőrt. Ugyanebben az esetben az is számításba jöhet, hogy a baleseti kárt a biztosító sem feltétlen köteles megtéríteni. A téli gumi kiváltható hólánccal is, a megfelelő tengelyre felszerelve, ám kizárólag az egybefüggő hó- vagy jégrétegen. A hólánc kötelező használatáról egyébként közlekedési jelzőtáblák adnak tájékoztatást, így útnak indulásnak előtt erről sem árt gondoskodnunk. Amennyiben négyévszakos gumit használunk, úgy érdemes az abroncs oldalfalán hópihe szimbólumot, M+S feliratot keresni, ez a kombinációt is elfogadják. Illusztráció / cyberpress.hu archívum Ausztriában 2008-ban vezették be az időjárástól függetlenül kötelező jelleget. Magyarországon mind ezidáig nem tették kötelezővé a téli gumiabroncsok használatát, egy három évvel ezelőtti rendőrségi felmérés alapján Sopronban tízből hét személyautós tesz a biztonságosabb közlekedésért, és szerelteti fel az évszaknak megfelelő futófelületű gumit. A megváltozott időjárás az utakon is más körülményeket teremet, így ezekre kell odafigyelni, ha téli időjárási körülmények között autóba [...]

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a Principe di San Daniele Spa visszahívja a Hola Serrano sonkát, mert annak egy mintájában Listeria baktériumot mutattak ki - közölte az áruházlánc az MTI-vel pénteken.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top