Több mint 700 ezer forint értékű életmentő berendezéssel gazdagodott Harka. A Rotary Club Sopron adományával a sajnálatosan gyakori hirtelen szívhalál megelőzéséért kíván tenni.
Még lehet pályázni a GENERALI, Generali a Biztonságért Alapítvány által kiírt Közlekedésbiztonsági Élményprogramra.
Melyik a legjobb munkahely 2020-ban a világban? Az amerikai Forbes felméréséből kiderül.
Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt 2020. november 9-én 13 óra 45 perckor a 8612-es számú út és a 85-ös főút kereszteződésénél. Egy Nissan típusú gépkocsi vezetője közlekedett a 8612-es számú út lakott területen kívüli szakaszán, Röjt...
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra, ezzel együtt 0-24 órás szolgálatra váltott. illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 94 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A következő hónapokban mintegy 4000-en dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a szükséges téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján. A társaság a 2020-2021-es téli szezonban az országos közúthálózaton összesen több mint 1100 munkagépet (nehézgépjárművek, rakodógépek, hómarók) mozgósíthat. A közútkezelő mind a 94 mérnökségén feltöltötte a sótárolókat, így országosan összesen mintegy 174 ezer tonna útszóró só, több mint 2600 tonna kálcium-klorid granulátum, 2,3 millió liter kálcium-klorid oldat és közel 11 ezer tonna érdesítő anyag áll a szakemberek rendelkezésére kezdőkészleten, melyek pótlása keretszerződésekkel az egész téli időszakban biztosított. Ezen kívül azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen 494 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen több mint [...]
A szomszédos Burgenlandban is igyekeznek mindent megtenni az idősotthonokban a koronavírus-járvány megelőzése szempontjából, azonban mint arról a tartományi koordinációs iroda beszámolt, sajnos így sem sikerült elkerülni azt hogy megjelenjen a Covid-19 fertőzés az intézményekben. A hétfő jelentés szerint három intézményben összesen 82 főnek lett pozitív a SARS-CoV-2 teszteredménye. Illusztrációs fotó / A képen a kismartoni St. Martin ház látható / kép forrása: caritas-burgenland.at Az eisenstadti ( kismartoni ) kerületben egy idősek otthonában 23 ember, a Jennersdorf ( Gyanafalva ) körzetben lévő idősek otthonában 29 ember valamint az  Oberwart ( Felsőőr ) kerületben lévő idősek otthonában 30 ember bizonyult pozitívnak a SARS-CoV-2 szempontjából – írja a jelentés. Hozzáteszik, hogy mindhárom létesítményben az első fertőzési esetek nagy valószínűséggel a belső környezetükből adódott, hiszen a látogatási tilalom mindenhol szigorúan betartásra került. A burgenlandi népújság azt írja, hogy mindhárom idősotthonban a teljes személyzetet és az összes lakost tesztelték az első fertőzéses esetek után és miután megérkeztek az eredmények  az egészségügyi hatósággal együttműködve a létesítmények üzemeltetői azonnal megtették az összes szükséges, kiemelt óvintézkedést. A fertőzött lakókat elkülönítve helyezték el és miután megfelelnek az intézmények minden kötelező védelmi és higiéniai előírásnak így mindhárom tovább működhet.   A személyzet a munkavégzése során védőfelszerelést visel a lakók és az összes létesítmény személyzetének [...]
A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnöksége azt kéri, hogy az egyházközségek szerdától ne tartsanak istentiszteletet, közösségi alkalmakat - olvasható az elnökség közleményében, amelyet az MRE kommunikációs szolgálata hétfő este juttat...
A Jereván lakótelepen a jövőben is folytatódnak a járda-, és útfelújítások, a parkolók építése. “A Jereván 2010-ben elkezdődött és azóta is folyamatos tervezett, ütemezett fejlesztése, felújítása újabb fontos állomása a Határőr utca felújítása és az azzal egyidőben megvalósult parkolóépítés, ami legfontosabb kérése volt az itt lakóknak. Ezzel megteremtjük a kulturált, biztonságos parkolási lehetőséget, amellyel célunk […]
Babos Tímea egyesben a 114., párosban pedig változatlanul a negyedik a női teniszezők hétfőn kiadott, legfrissebb világranglistáján. A magyar játékos egyéniben egy helyet rontott múlt heti pozícióján.
Korábbi bejegyzésünkben kifogásoltuk (ITT!) hogy a veszélyhelyzet miatt 2020. 11. 04-én 00.00 órától hatályba léptetett koronavírus-járvány elleni védelmi intézkedések egyik rendelete az,  hogy az önkormányzathoz tartozó közterületi parkolókban nem kel...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top