Az Ingatlannet.hu korábbi elemzésében az ingatlanpiac mellett az albérletpiacot is pedzegette. Ezúttal kizárólag az ingatlanpiacra fókuszálnak. Körbenéztek Győr-Moson-Sopron megyében, hogy egy 20 millió forintos keretösszegért milyen nagy lakóingatlanra tehetünk szert. Mindennek kiszámításához pedig a szeptemberi hónapra vonatkozó statisztikájukat használták fel. illusztráció   20 millió forint = kényelmes családi ház Győr-Moson-Sopron megyében az Ingatlannet.hu által vizsgált nagyvárosoknál a nagyobb népességszámmal rendelkezők magasabb átlagos négyzetméter árat képviselnek. A megye három legnagyobb városában 340-450 ezer Ft/m² közötti volt a családi házak átlagára idén szeptemberben, míg Kapuváron, Csornán és Pannonhalmán 180-250 ezer Ft/m²-es intervallumban. Ezen egységárak alapján nézzük mit ér 20 millió forint. A magas négyzetméterár miatt Sopronban mindössze egy 40 m² alapterületű ház kapható. Mosonmagyaróváron már 50 m², Győrben pedig 60 m² az összegért megvásárolható átlagos nagyság. Pannonhalmán 20 millió forintból egy szép nagy 80 m²-es házat lehetne venni. A legtágasabb otthonra pedig Csornán (90 m²) és Kapuváron (110 m²) futná az általunk meghatározott összeg.     20 millió forint = minilakás A lakáspiacon általában még magasabb átlagárakkal találkozhatunk, mint a családi házak piacán. Ez Győr-Moson-Sopron megyében is így van. A három legnagyobb városban téglalakást 450 ezer Ft/m²-es átlagár alatt nem is találunk, de a paneleknél is elég borsos, 380-440 ezer Ft/m² közötti [...]

A komolyzene népszerűsítése céljából szervezik meg idén is a Crescendo komolyzenei sorozatot a Liszt központban. A tizenkettedik alkalommal megrendezett programsorozat idei évadában élvonalbeli szólisták és kiváló karmesterek kíséretével csendülnek fe...

Ha a sörökről van szó, akkor az utca emberének általában csak két szó jut az eszébe, mégpedig a világos és a barna. Az évek során már hozzánk is elért a kézműves és egyéb különleges sörök világa, azonban még mindig gyerekes botladozással, és kisebb nagyobb kételyekkel haladunk a testesebb, komolyabb ízvilággal rendelkező italok megismerése felé. Ennek okáról, a belga sörök iránt érzett szeretetről, valamint egy itthon hódító útjára induló vállalkozásról beszélgettünk a Premium Beer Hungary megalkotóival, Mesterházy Ernővel és Ács Norbival. Mi pontosan a koncepció és ki állt vele elő? Ernő – Az én fejemből pattant ki a dolog, miután egyszer Belgiumban jártam és volt szerencsém kicsit körbe kóstolni jó pár ízletes sörkülönlegességet. Az út után, itthon is próbáltam olyan helyet keresni, aminek a fő profilja leginkább ezekre az italokra épül. Szombathelyen szerencsére meg is találtam, amit kerestem, hisz volt akkor egy Pink Panda Sörbirodalom nevű placc, ahol több százféle sört lehetett kóstolni, ide sokat is jártunk el haverokkal, csak sajnos idővel ez be is zárt. Utána, hogy azért egy másik platform mégis legyen, elkezdtem szervezni otthon, úgymond saját szórakoztatásra hasonló összejöveteleket, nyilván elsősorban a családnak és közeli barátoknak, haveroknak. Egyre jobban elkezdett érdekelni ez a terület és maga a kóstolás, [...]

A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot - jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájéko...

Az Operatív Törzs 2020.10.29-én elhangzott tájékoztatójában újabb fontos információk hangzottak el a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban, amelyben kiderült az is, hogy hétfőtől szigorodnak a maszkviselési szabályok. Az eddig is érvényben lévő maszkviselési helyek mellett most új elem lesz az, hogy hétfőtől – 2020. november 2-től – a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjesztik a kötelezettséget. illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu Mint az elhangzott a vendéglátóhelyeken illetve szórakozóhelyeken – ideértve például a sportrendezvények vendéglátó egységeit is – kötelező lesz a maszkviselés, kivétel az az időintervallum amikor éppen a vásárolt ételt vagy italt fogyasztjuk. A korábbiakban érvénybe léptetett rendelkezések amelyek a maszkviselésre vonatkoznak természetesen érvényben maradnak, így tehát például a tömegközlekedésben, színházakban, mozikban, az egészségügyi intézményekben, sportrendezvényeken, egyéb rendezvényeken  továbbra is ugyanúgy viselni kell azokat, csak ezek most kibővítésre kerültek. Elhangzott , hogy a korábbiaknál is fontosabb az óvintézkedések és a higiéniára vonatkozó szabályok szigorú betartása és az emelkedő fertőzésszámok miatt  további mintavételi helyek felállítása is megvalósításra kerül, így újabb  200 újabb mintavételi egységet hoznak létre. Elhangzott az is, hogy az Operatív Törzs szerint egy koronavíruson átesett személy 6 hónapig tekinthető védettnek az újrafertőződéssel szemben. A csütörtöki tájékoztatón a kitértek a napi adatokra is, amely szerint  2194 főnél mutattak ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top