Bizony nem egyszerű a helyzet most a nagyvilágban és ez megnyilvánul a közösségi portálon is, hiszen számtalan vélemény kerül fel a üzenőfalakra. Mi most éppen egy érdekes posztba futottunk bele, amit ráadásul Dr. Karazma Farshid, a Soproni Gyógyközpont szülész-nőgyógyász főorvosa jegyez és ami pro és kontra érdekes gondolatokat ébreszthet a lakosságban. Főleg azért, mert itt a nyugati határszélen mondhatni ebben a jelenlegi szituációban csak további feszültségeket kelthet a helyi egészségügyet illetve az osztrák egészségügyet igénybevevők között. Teszi mindezt úgy, hogy hangsúlyozza az írásában azt is, hogy ” Remélem mindenki tisztában van a magyar egészségügy humán erőforrás hiányával.”, majd hozzáteszi ennek fényében azt, hogy bizony nehezményezi hogy most azokat is el kell most látniuk, akik eddig az osztrák egészségügyet vették igénybe és most itt jelentkeznek ellátásért, de kitér a helyi magánrendeléseken praktizáló orvostársaira is pár jó szóval.  Nos, nem szándék az, hogy pálcát törjünk a doktor úr véleménye felett, hiszen mi is azt valljuk, hogy bárkinek joga van a magánvéleményét kifejezni a közösségi portálon, azonban mégiscsak furcsa, egy város lakosságát megosztó bejegyzését azzal a kérdéssel zárja, hogy ” Hol az etika, hol az emberség és az összetartás ? “. Mindezektől elvonatkoztatva, mi úgy gondoljuk jár a tisztelet és a köszönet minden magyar és soproni [...]

A határon átnyúló, közös osztrák-magyar INTERREG V-A projekt keretében egy hiánypótló fejlesztés jön éltre a Fertőrákos és Balf között található Csárdakapu-főcsatorna tövében. Többek között oktatási létesítmény jön létre, mely nem csak a magyar hanem a szomszédos ország munkatársainak is közös bázisa lesz. Fotó: cyberpress.hu   Az együttműködésen alapuló projekt tervezett véghatárideje 2021. szeptember 30-a, a teljes költségvetés mintegy 998.881,50 € tesz ki, melynek igen jelentős része európai uniós támogatási forrás. A Neusiedler See – Seewinkel / Fertő Hanság határon átnyúló nemzeti park 25 éves együttműködésre tekinthet vissza. Eközben számos projektet valósítottak meg sikeresen a kutatás, a turizmus és az oktatás területén. Ugyanakkor az egységes természeti tér gondolata még nem rögzült a regionális lakosság fejében. Az ezt a hiátust pótló, határon átnyúló belső és külső oktatási hálózatnak növelnie kell az egyetlen természetes tér tudatosságát, hogy az élőhely-megőrző és javító intézkedések könnyebben elfogadtathatóak legyenek. A történelmileg és ökológiailag értékes élőhelyek megőrzése vonzó környezetet biztosít a helyi lakosság számára is. A különböző szinteken (regionális iskolák, oktatók, regionális lakosság és stratégiai partnerek) végzett tudatosságnövelő tevékenységek növelik a megértést és hozzájárulnak a közös természeti tér megőrzéséhez a jövő nemzedékei számára. Az Illmitz-i Információs központ képezi a hálózaton belüli összehangolt oktatási tevékenységek alapját és központját. Ezen [...]

Március 25-én 13 fős szerkesztői, technikai stáb költözik be az osztrák közszolgálati média (ORF) kismartoni (Eisenstadt) stúdiójába. Annak érdekében szigetelik el magukat a külvilágtól, hogy a továbbiakban is zavartalanul tudják biztosítani a műsorszórást és médiamegjelenéseket. ORF Landesstudio Burgenland Copyright: ORF Az ORF Burgenland regionális stúdiójában éjjel-nappal elkülönített területen lesznek a dolgozók, így tehát ott is alszanak majd. A stábtagokat kéthetes turnusban osztották be, így váltják majd egymást. A napi váltásban dolgozó munkavállalók esetleges megfertőződése veszélybe sodorhatja a műsorkészítés biztonságát, hiszen a fertőzött munkatárssal érintkezőket mind hatósági karanténba kell küldeni. Elisabeth Pauer a tévében, Georg Prenner és Sebastian Györög a rádióadásban jelentkezik majd a médiafogyasztóknak. Ahogyan a napi 100 ezres nézőszámmal minden nap 19 órakor jelentkező Burgenland Heute című műsor kapcsán, úgy más program esetében sem hívnak be vendégeket. A riportokat Skype kapcsolaton keresztül bonyolítják le. A tartományi híradókat országszerte mintegy 2 millió fő követi a televízióban napról-napra. A rádióban 13 és 14 óra között jelentkező “Mindig ott vagyunk egymásért!” mottójú blokk most kiemelt jelentőséggel bír, a 02682/64603 telefonszámon üdvözlő, bátorító szavakat írhatnak a hallgatók egymásnak, szeretteiknek.   Copyright: ORF Csakúgy, mint a burgenlandi, a többi tartományi stúdióban is hasonló intézkedéseket vezettek be, úgynevezett elkülönített munkarendben működnek. „Az ORF feladata minden körülmények között az [...]

További 13 vállalatnál jelennek meg a honvédelmi irányító törzsek. A listán szerepel távközlési vállalat, élelmiszeripari és gyógyszeripari, illetve gázforgalmazó vállalatok – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán.

Videón és fényképeken keresztül is üzenhetnek hozzátartozóik a Szent Benedek Idősek Házában élő szeretteiknek. A kezdeményezés nagyon fontos támogatás az idősek számára, hiszen ezáltal a tilalmak ellenére is láthatják családtagjaikat, meghallgathatják ...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top