Követve a Kormányzati intézkedéseket és a rendeleteket úgy tűnik lassan kimondhatjuk, hogy a koronavírus-járvány után szépen lassan – de persze kellő körültekintéssel és módjával – visszazökkenhetünk a régi mindennapokba és újra életre kelhetnek a települések és városok, hiszen kinyithattak a vendéglátóipari egységek és hamarosan nyitnak a bölcsődék, óvodák és nyithatnak az iskolák is. Igaz persze, még teljeskörű minden nyitás, hiszen óvatosnak kell lenni mert nincs még vége ennek a rémálomnak,  de talán már elmondhatjuk azt, hogy alakulgat a visszarendeződés. Azért azt is meg kell jegyezni, hogy bizony erősen rányomja a bélyegét az elkövetkező hónapokra is az utóhatás szinte minden szektorban, de talán bízhatunk abban, hogy nem lesz második “hullám” és majd később elmondhatjuk azt is, hogy Magyarország valóban sikerrel vette elsőre az “akadályt”, amit nem utolsósorban állampolgárainak a  fegyelmezettségének és összefogásának is köszönhet.  A 2019-es esztendő végén a Kínából érkező wuhani híreket figyelve az ember megdöbbent és talán még hitetlen is volt a járvánnyal kapcsolatban, hiszen olyan távolinak tűnt a dolog. Sokunkban fel sem merült –  a korai figyelmeztetések ellenére sem – hogy ez egy valós veszély lehet ránk nézve is, hiszen mi itt élünk Európában több ezer kilométerre attól a helytől, ahol rengeteg lett a megbetegedés és haláleset.  Azonban eltelt  [...]
2020-ban hirdeti meg először a Klímabarát Díjat a klímavédelemért elkötelezett települési önkormányzatok körében a Klímabarát Települések Szövetsége. A díj elnyerésére minden magyarországi települési önkormányzat pályázhat. A pályázati időszak időtartama: 2020. május 19. – 2020. szeptember 30. Klímabarát Díjat hirdet a Klímabarát Települések Szövetsége (KTSZ) a klímavédelemért elkötelezett önkormányzatoknak. A 2020-ban először meghirdetett pályázaton bármelyik magyarországi települési önkormányzat indulhat. A Klímabarát Díjra olyan, a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósítása iránt elkötelezett települések jelentkezését várják, amelyek már rendelkeznek példaértékű jó gyakorlatokkal, intézkedésekkel, beruházásokkal vagy stratégiákkal. „A Klímabarát Díj meghirdetésével az volt a célunk, hogy megjelenési lehetőséget adjunk azoknak a településeknek, amelyek sok munkával és összefogással próbálják környezetüket élhetőbbé és fenntarthatóbbá tenni – nyilatkozta a Klímabarát Települések Szövetségének szakmai vezetője, Teveli-Horváth Dorottya. – Szeretnénk, hogy ezek a kreatív jó gyakorlatok országos szinten ismertté váljanak, és szeretnénk lehetőséget teremteni a klímavédelemért elkötelezett települések közötti tudásmegosztásra” – tette hozzá. A Klímabarát Díjra pályázóknak a http://klimabarat.hu/klimabaratdij oldalon található szakmai kérdőív, illetve jelentkezési lap kitöltésével tudnak jelentkezni. „A Klímabarát Díjjal egyfajta holisztikus értéket kifejező hagyományt szeretnénk teremteni. Sokkal inkább a bátorítás igényével jelentkezünk, mintsem a versengésre koncentrálunk, de azért bízunk benne, a szakmai kihívás bátorítólag hat minden magyar önkormányzati vezetőre, hogy részt vegyen kezdeményezésünkben!” – mondta el Kovács [...]

Szerda éjfélig lehet módosítani, illetve elfogadni a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal, azon nem változtat, vagy nem véglegesíti azt, annak május 20. után automatikusan érvényes beval...

A digitális oktatás érvényben marad a tanév végéig, azonban június 2-től engedélyezik a pedagógusok és a diákok találkozását. Az óvodák és a bölcsődék vidéken május 25-én, a fővárosban június 2-án nyithatnak.  A kormány hivatalos Facebook-oldalán közzétett videójában Maruzsa Zoltán államtitkár elmondta, hogy mivel a járványveszély hazánkban már érdemben csökkent, az óvodák és a bölcsődék vidéken 2020. május 25-től, a fővárosban pedig június másodikától visszatérnek a normális működési rendhez. Hozzátette, hogy az intézményeknek külön igazolások nélkül is fogadni kell a gyermekeket, egy intézmény a nyár folyamén legfeljebb 2 hétre állhat le. Erre azért van szükség, mert a szülők szabadsága sok esetben elfogyott. A digitális tanrendről elmondta, hogy az  jól működik, ezért a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad és a tanév hossza sem változik. 2020. június 2-től ugyanakkor engedélyezik az iskolákban a tanulók és a pedagógusok oktatási célú találkozását, amely során kiscsoportos konzultációkat, illetve egyéni felkészítést tarthatnak, amennyiben annak a célja az., hogy az  elmúlt hónapokban tanultak rendszerezzék,  megerősítsék, és az esetlegesen lemaradó tanulókat felzárkóztassák.  Engedélyezik továbbá a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátását is, amelynek értelmében  június másodikától megváltozik a gyermekfelügyelet rendje, így már nem csak egyes kijelölt intézményekben, hanem valamennyi iskolában meg kell szervezni az adott intézménybe járó gyermekek felügyeletét. Külön feltételek [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top