Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közösségi portálon tette közzé a felhívását, miszerint arra kéri a lakosságot hogy ebben a veszélyhelyzetben is legyenek körültekintőek és óvatosak, hiszen például az idősebb polgártársaink  jóhiszeműségével és bizalmával visszaélhetnek azok, akik nem tisztességes szándékkal jelentkeznek be náluk. Azt a kérést már mi tesszük hozzá – miután jellemzően nem biztos, hogy nagy arányban az interneten vagy éppen a facebookon követik az idősebbek a városvezetés felhívásait – hogy a családtagok vagy a hozzátartozók is segítsék ezt a törekvést és hívják fel erre a figyelmét a szépkorú hozzátartozóiknak!  Fotó: cyberpress.hu     Sopron MJV Önkormányzata felhívja az idősebb polgártársaink figyelmét arra, hogy a városvezetés megbízásából:  ❌ NEM VÉGEZ FERTŐTLENÍTÉST SENKINEK SEM AZ OTTHONÁBAN ❌ NEM KERES FEL SENKIT SEM HÍVATLANUL BEVÁSÁRLÁS CÉLJÁBÓL ❌ NEM KÉR EL SENKITŐL SEM ELŐRE PÉNZT A BEVÁSÁRLÁSÉRT   Posztjában a Városvezetés kitér arra is, hogy a 70 év felettiek esetében továbbra is segítséget nyújt a bevásárlásban illetve a gyógyszerkiváltásban, azonban fontos tudni, hogy pénzt előre nem kérnek, hiszen:     ✅A BEVÁSÁROLT TERMÉKEK ÉS AZ EBÉD MEGTÉRÍTÉSÉRE MINDEN ESETBEN A KISZÁLLÍTÁSKOR KERÜL SOR!   Sopron MJV Önkormányzata kizárólag azon személyek ellátásáról gondoskodik, akik ezen igényüket a következő elérhetőségek egyikén jelezték ( Hétfőtől-péntekig 08.00-12.00 óra között hívható [...]
Hazánkban újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 733 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb két 80 év feletti idős beteg, és 66 főre emelkedett a gyógyultak száma is. A szomszédos Ausztriában is emelkedtek az adatok, így ott vasárnap 11 767 főre növekedett a megbetegedések száma valamint 186-ra az elhunytak száma. A térségi adatok azt mutatják, hogy Győr-Moson-Sopron megyében jelenleg 34 főt tart nyilván a kormányzati statisztika a megbetegedésekkel kapcsolatban, míg Burgenlandban 224 főt jelez a rendszer.      MAGYARORSZÁG ( 2020.04.05. 09.30 óra ) Tesztek száma :   21 250  darab   Igazoltan új koronavírussal fertőzöttek száma : 733 fő   Gyógyult betegek száma :  66 fő    Elhunyt : 34 fő     Hatósági házi karanténban van: 13 435 fő     AUSZTRIA ( 2020.04.05. 09.30 óra ) Tesztek száma :  104 134 darab    Igazoltan új koronavírussal fertőzöttek száma :  11 767 ​fő    Gyógyult betegek száma :   2 507 fő    Elhunyt: 186  fő      Ausztria már régebb óta rendelkezésre bocsájtja a megbetegedési adatokat tartományi bontás szerint is, mutatjuk a részleteket:  Burgenland (224), Karintia (310), Alsó-Ausztria (1 863), Felső-Ausztria (1,916), Salzburg (1 068), Stájerország (1 285) ), Tirol (2 690), Vorarlberg (722), Bécs (1 689).     A hétfő-szombat közötti statisztikai adatokat táblázatokba foglalva [...]

Vasárnap megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.

Meghalt két 80 év feletti idős beteg, és 733-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel. A megyei adatokat közlő térkép tanulsága szerint megyénkben 33 fertőzést regisztráltak v...

A közlemény szerint a tárca Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma összesen 69 féle kézfertőtlenítőt, antibakteriális szappant, folyékony szappant és tusfürdőt, felületfertőtlenítőt ellenőrzött. A vizsgálat e szerek közül 14 esetében nem igazolta teljes...

A koronavírus-járvány miatt a soproni zenészek is otthonaikba szorulnak. Elmaradnak a koncertek és a próbák is, ám az üres időt egyre többen igyekeznek valamilyen kreatív online tartalommal kitölteni, annak érdekében hogy eljuttassák a zenét követőikhe...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top