2020. június 15-ig nem fizethető ki börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanítás – döntött kedden az Országgyűlés. A parlament 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló törvényt. illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu A jogszabály rögzíti azt is, hogy a kormánynak – a hamarosan induló nemzeti konzultáció eredménye alapján – a bűncselekményekből származó károk enyhítéséről szóló és a bűncselekmények áldozatainak érdekeit érvényre juttató új szabályozást kell kidolgoznia május 15-éig. Egy harmadik határidő a törvényben szeptember 30.: eddig kell a kormánynak biztosítania, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek átlagos kihasználtsága ne haladja meg a 100 százalékot. A visszaélések megakadályozásával magyarázzák azt a szabályt, amelynek révén a kártalanításként járó összeg ténylegesen is közvetlenül az elítélthez kerül. Ennek értelmében ezután a kártalanításként megállapított összeg folyósítása kizárólag olyan fizetési számlára történhet, amelynek a tulajdonosa és egyben a számla kizárólagos rendelkezési jogosultja az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott. Büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott esetén a folyósítás a büntetés-végrehajtási intézet által kezelt letéti számlára történik. Szerepel a jogszabályban az is, hogy a meghozatalakor hatályos szabályok szerint teljesítendő az a határozat, amelyet a törvény hatályba lépése előtt az alapvető [...]

Közel egy éve nyíltak meg a Magyar Falu Program pályázati lehetőségei a községek és az ötezer fő alatti kisvárosok számára, az első időszakra visszatekintve is számos látható eredménye született a Kormány vidéki népességmegtartó és életminőséget javító fejlesztési stratégiájának, de hosszútávon válik csak igazán nyereséggé a települések számára. Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu Magyarország legnagyobb térség- és vidékfejlesztési programja a lakhatási támogatásokra, a közlekedésfejlesztésre, a közszolgáltatások fejlesztésére és a helyi identitás megerősítésére épít. A program átfogó célja, hogy a fiatalok helyben maradjanak, hogy vonzó legyen számukra ott munkát vállalni és családot alapítani. Azaz a közszolgáltatások színvonalasak legyenek, legyen modern óvoda, vagy akár bölcsőde is a településen, működjön falubusz a rászorulók számára, legyen fejlett infrastruktúra, jó minőségű belterületi és összekötő út, járda és közösségi tér. A sokrétű program a magánszemélyeknek is biztosít támogatási lehetőséget, hiszen a 2019 júliusától a Soproni járás 16 településén is igénybe lehet venni a Falusi CSOK kedvezményeit, akár ÁFA visszaigénylés lehetőségével is. Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu Egymással összefüggő programok segítik a községeket és a kisvárosokat, az első időszakról pedig jók a tapasztalatok. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos egy korábbi televíziós interjúban úgy ismertette, a 2800 jogosult település összesen mintegy 6000 nyertes pályázattal gyarapodott. Országos szinten [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top