Sebastian Kurz kormányfő és pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP)  győzelmével zárult a vasárnapi előrehozott választás a szomszédos Ausztriában. Az ÖVP hét százalékkal, 31-ről 38 százalékra növelte támogatottságát, míg eddigi koalíciós partnere, a Szabadságpárt (FPÖ) támogatottsága esett, 26 százalékról 17,3%-ra csökkent. A választáson a Szociáldemokraták a második helyen végeztek, de 21,5 százalékos eredményük komoly visszaesést jelent  a két évvel ezelőtti voksoláson szerzett 26,9 százalékukhoz képest. A mostani szavazás nagy nyertesei még  a Zöldek lettek, melyek 12,4 százalékos eredményt elérve újra parlamenti erővé tudnak válni, illetve rajtuk kívül még a liberális NEOS  is mandátumot szerzett. A szavazás végeredményének függvényében az megállapítható, hogy  jelen állás szerint önállóan egyik párt sem alakíthat kormányt, hiszen a győztes Osztrák Néppárt  73 mandátumot szerzett a 183 fős parlamentben, így ahhoz, hogy  kormánytöbbséget tudjanak majd magukénak, még 19 képviselő támogatására is szükségük van. Osztrák elemzők illetve a különböző sajtótermékek találgatása szerint az ÖVP  akár újra koalícióra léphet a korábban már együttműködő  FPÖ-vel, bár kiemelik, hogy a tavaszi botrány után Sebastian Kurz nagy valószínűséggel  új partnert fog keresni, hiszen az a kormányválságot előidéző  botrány egy jó időre megpecsételhette az utóbbiakba vetett bizalmat.   Az ÖVP új választottjai közül esélyesek  lehetnek a koalíciós partnerségre a  Zöldek, akik ugye 23 főt delegálhatnak [...]

Több északi, északkeleti járásra másodfokú riasztásokat adott ki a viharos szél veszélye miatt hétfő délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint hétfőn Budapesten, valamint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hev...

A Sopron – Szombathely vasútvonalon végzett pályakarbantartási munkálatok miatt 2019. október 5-től (szombat) október 18-ig (péntek) a vágányzári hirdetményben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, Sopron – Lövő állomások között pe...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top