Boldogan számolt be a fecskepopuláció bővüléséről a Kisalföldnek Dudás György, az önkormányzat tűzvédelmi tanácsnoka. A tősgyökeres ágfalvi tizenegy fészket számlált a hivatal ablakaiban és épül már a tizenkettedik is.

A Soproni Egyetem idén is részt vesz a VOLT Fesztivál programjában. A tavaly debütált, egyetem által fejlesztett kiterjesztett valóság applikáció bevonásával több ezer fiatalnak mutatják be a természettudományok szépségét. Az Európai Unió és Magyarország Kormányának támogatásával életre hívott MATEMI program immár másodszor mutatkozik be a fesztiválközönségnek. Az Egyetem által kifejlesztett kiterjesztett valóság applikációval támogatott játékban kisebbek és nagyobbak is kihívásra lelnek, az előző év feladataihoz mérten azonban továbbfejlesztett feladatokkal találkozhatnak a résztvevők. A kiterjesztett valóság (augmented reality, röviden AR) a szabad szemmel látható valóság olyan virtuális kibővítése, amikor a felhasználó valamely mobileszközön kamerája segítségével tájékozódik a valós világban úgy, hogy a készülék képernyőjén egy virtuális világ elemeit láthatja a valóság elemeire épülve. A program segítségével komolyabb problémák, tudományterületek is megismertethetők „játszva tanulással”. A most már második éve élesben futó MATEMI program keretében azt a célt tűzték ki maguk elé a szakemberek, hogy az eddigieknél is több általános- és középiskolás fiatallal kedveltessék meg a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai tantárgyakat. Természetesen a pedagógiai és a közgazdaságtani területek is fontos hangsúlyt kapnak a feladatokban. Ennek érdekében könnyen érthető, izgalmas kerettörténetet találtak ki, amelyben egy Matemi nevű kisfiú elindul megmenteni a világot az elbutulástól, idővel Atomy professzorral az oldalán. A válaszok megtalálásában, és [...]

Igaz Sopronban még nem kezdődött meg igazán a nagy politikai népszerűsítő párt- és egyéni hadjárat az őszi önkormányzati választások kapcsán – bár erre utaló propagandának látszó  jelek azért vannak, ha figyelmesen olvasgatunk a helyi képviselők facebook oldalain – azonban a háttérben azért aktívan zajlanak az események szinte mindegyik pártnál. A leghűségesebb városban is formálódóban van – vagy volt? – egy amolyan összellenzékinek számító  összefogás, amelyben a hatalom peremére szorult pártok igyekeznek közös nevezőre jutni abban a tekintetben, hogy minél jobb eredményt érjenek el majd a választások során és ezzel egy kicsit meginogtassák a helyi FIDESZ-KDNP- s többségi irányítást. Úgy tűnik azonban, hogy azért akadozik a gépezet, hiszen most Jakál Adrienn ( PÁRBESZÉD ) önkormányzati képviselő juttatta el portálunknak a sajtóközleményét, amelyben bejelenti, hogy kilép a Soproni Képviselőtestület MSZP frakciójából és azt is részletezi, hogy ennek mi az oka.    Jakál Adrienn / fotó: cyberpress.hu archívum   Jakál Adrienn Önkormányzati képviselő / PÁRBESZÉD sajtóközleménye:  A mai nappal kilépek a Soproni Képviselőtestület MSZP frakciójából. Az együttműködés reményében léptem be tavaly szeptemberben, mikor átvettem Vörös Viktor mandátumát. Az önkormányzati választások közeledtével, viszont egyértelművé vált, hogy a közös programok mentén történő gondolkodás helyett a cél újra csak a mandátum elosztás. Tettek és cselekvés helyett pedig [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top