A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság értesíti a lakosságot, hogy 2019. április 10-én 10.00 órakor Fertőhomokon, 11.00 órakor pedig Fertődön tart szirénapróbát.  A lakosságnak a jelzések hallatán semmilyen teendője nincs, az elhangz...
NBI/B Zöld csoport – Rájátszás a 9-14. helyért KTE Duna Aszfalt – SMAFC 2019.04.10. (szerda), 19.00 – Kecskemét, Mercedes-Benz Sport Akadémia Molnár József (beharangozó): „Fiatal, ambiciózus csapat ellen játszunk a rájátszás első körében. Döntő lesz, hogy mennyire tudjuk kontrollálni a tempót, és hogy milyen hatásfokkal védekezünk. Egyértelmű a cél: megnyerni az első mérkőzést és előnyt szerezni tovább →
Sok családban fontos feladat lesz a héten, hogy a hatodik életévüket betöltött gyerekeket beírassák a választott iskolába. Április 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken 8-tól 18 óráig van erre lehetőségük a szülőknek.
Kigyulladt egy autó kedden este Sopronban a Várkerületen.
A nyár végétől teljesen megújult külsővel és belső terekkel, valamint az eddiginél is szélesebb kínálattal várja a látogatókat a Sopron Plaza – közölte az ingatlant tulajdonló Indotek Group.   fotó: cyberpress.hu archívum   Az osztrák...
Idén immár második alkalommal rendezi meg a fertődi Esterházy-kastély a Versünnep Fesztivált a Marionettszínházban.
Kadett együttesünk a BEAC-Újbuda KA ellen játszott oda-visszavágós rendszerben az országos döntőbe jutásért a keresztjáték során. A fővárosban ugyan egy ponttal kikaptunk, ám a visszavágón, Sopronban magabiztos győzelmet aratva az első akadályt vettük az országos döntőbe vezető úton. BEAC-Újbuda KA – Soproni Darazsak Akadémia 68-67 (17-19, 15-19, 17-21, 19-8) SDA: Pfeiffer V. 28/9, Gyöngyösi J. […]
14.45 Soproni Darazsak Akadémia- BEAC-Újbuda KA (LOKJ-1022)
Idén immár második alkalommal rendezi meg a fertődi Esterházy-kastély a Versünnep Fesztivált a Marionettszínházban.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top