Élhetünk egy nagy rózsaszín szappanbuborékban és abban a tudatban, hogy minden nagyon szép és minden nagyon jó Sopronban, de ha őszinték akarunk lenni, akkor bizony vannak olyan szegmensei szeretett “ékszerdobozunknak” amelyek mindezeket cáfolják. Sopron gyönyörű / cyberpress.hu archívum Most tekintsünk el attól, hogy valóban korszakos fejlesztések valósulnak meg Sopronban – M85 gyorsforgalmi, Történelmi belváros program, Lővér- és Jereván program, stb. – amelyek valóban mérföldkövek a fejlesztések területén, azonban mindezeket beárnyékolja, hogy a belső migráció mára olyan méreteket öltött, hogy bizony lassan rá sem lehet ismerni a régen oly szeretett, határszéli kisvárosra, amit joggal nevezhettünk Magyarországon belül a “nyugalom szigetének”. A hivatalos adatok a lakosságszámát hozzávetőleg olyan 65 ezer főre teszik, de mint tudjuk, ez valóban csak a bejelentett lakcímmel rendelkezői létszámot mutatja, ennél sajnos jóval többen próbálják a boldogulásukat itt – illetve egészen pontosan a szomszédos Ausztriában – megtalálni. Az itt élők létszámáról pontos adat nincs, így csak megbecsülni lehet, amit a közvélemény olyan 100 és 120 ezer közötti tesz, bár hangsúlyozzuk ezek nem pontos adatok inkább csak olyan becslések, amit vagy elfogadunk vagy nem. Mindettől függetlenül az valós, hogy folyamatosan növekszik a lélekszám a leghűségesebb városban ami sok egyéb problémát felvet, amelynek talán a legérzékelhetőbb jelei az ingatlanárak és [...]