1943. január 12-e: a gőzhengerként előre törő szovjet hadsereg a Don-kanyarban megsemmisítő csapást mért a 2. magyar hadseregre. Azon a rettenetesen hideg napon, a mínusz negyven fokos orosz tél markában nagyon sok magyar honvéd búcsúzott el a földi lé...
Súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett Szombathelyen, a Falco elleni meccs hajrájában irányítónk, Angelo Warner Miután a csapat visszatért Sopronba a kosaras a kórházban orvosi vizsgálatokon esett át. Vezetőedzőnk, Sabáli Balázs lapunk érdeklődésére elmondta, e vizsgálatok azt mutatták ki, hogy az irányító bokáján nincs sem szakadás, sem törés. Ezzel együtt Warner a bokáján továbbra is erős, szúró […]
Egy igazoltatás során bukott le a cserélt rendszámmal.
Egyértelműség hiányában nem hitelesítette a rendkívüli munka elrendeléséről és a munkaidőkeret legfeljebb 12 hónapos tartamáról szóló népszavazási kezdeményezéseket pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Hajnal Miklós, a Momentum politikusa magánszemélyként három kérdést nyújtott be hitelesítésre. Az első azt célozta, hogy kollektív szerződés esetén ne lehessen naptári évenként háromszáz óránál több rendkívüli munkaidőt elrendelni. Rádi Péter, az NVB elnöke a vitában felhívta a figyelmet arra, nem egyértelmű, hogy a kérdés érinti-e az önkéntes vállalás alapján végzett túlórát, mivel azt még a munka törvénykönyvére vonatkozó javaslat benyújtásakor fogalmazta meg, azonban a jogalkotás során bekerült a törvénybe az önkéntes vállalás fogalma. A bizottság többsége ezek alapján nem hitelesítette a kérdést. A második kérdés célja az volt, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés esetén legfeljebb tizenkét hónap legyen. Rádi Péter felhívta a figyelmet arra, a jelenlegi szabályozás szerint a kollektív szerződés a munkaadó és munkavállaló érdekében is eltérhet, a kérdésre válaszolók azonban vélhetik azt, hogy a népszavazással egy át nem léphető határt határoz meg a törvényalkotó, ráadásul a kérdés elhagyja a munkaidő-keret meghatározásának előfeltételeit és ezzel szerinte jogi bizonytalanságot okoz. Az NVB többsége ezért nem hitelesítette a kérdést. A harmadik kérdés arra irányult, hogy a teljes napi munkaidő esetén ne lehessen naptári évenként kétszázötven [...]
Magyar szakácsok főztek ünnepi ebédet a szegényeknek Rómában vasárnap, a menü marhapörkölt volt tarhonyával, vitaminsalatával és csemegeuborkával.
Kedden újabb országos havazás várható, így ismét téliesebb útviszonyokra kell számítani – hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében. illusztráció / fotó: cyberpress.hu archívum Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: hétfőn eleinte nyugaton fordulhat elő gyenge hószállingózás, majd az esti, késő esti óráktól északnyugat felől újabb, nagy területet érintő havazás kezdődik. Éjfélig nagyjából a Dunántúl nyugati, északnyugati felére jut el, és mintegy 2-3 centiméternyi hó hullhat. Kedden átterjed a havazás a keleti országrészre is, de a havazás fokozatosan esőre vált. Ez kedd éjfélig körülbelül a Budapest-Kelebia (Bács-Kiskun megye) vonalig jut el. Onnan keletre végig havazás várható. A Dunántúlon átmeneti ónos eső is lehet. A várható friss hó mennyisége az ország déli felén legfeljebb 5, az északi felén 5 centiméter fölött lesz. Az Észak-Alföldön, az Északi-középhegység előterében és a Dunántúl északkeleti felén 5-10 centiméternyire lehet számítani. Komárom-Esztergomban, Pest megye északi részén és Nógrádban lesz a legtöbb hó. Ezeken a területeken kedd éjfélig 10-15 centiméter fölötti friss hóréteg valószínű, a hegyekben (Dunazug-hegység, Börzsöny) 15 centiméternél több is hullhat. Komárom megyében lehet a legtöbb tapadó hóra számítani. A megerősödő déli, délnyugati szél az Alföldön, azon belül is főként a Tiszántúlon okozhat hófúvást [...]
Az előrejelzések alapján keddtől ismét országos havazás várható, főleg az ország északi területein. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is 12 órás váltott műszakokban, minden rendelkezésére álló emberi és gépi erőforrásával a hóeltakarítási és síkos...
Elképzelésünk sincs mi volt a szándéka annak, aki ezt a műremeket felfestette a település határában az aszfaltcsíkra – persze a rövidítés jelentésén túl –  így szabadjára engedve gondolatainkat akár arra a következtetésre is juthatnánk hogy...
Igazán eseménydús decemberen vagyunk túl Magyarország belpolitikai életét tekintve és nagyon úgy tűnik ez még a közeljövőben is így lesz, hiszen úgy tűnik nem nyugszanak a kedélyek az elfogadott  Munkatörvénykönyv módosítás miatt. Még az is elképzelhet...
Az utóbbi évek legnépszerűbb soproni kiállítása zárult Vízkereszt vasárnapján a Munkácsy teremben. Sisi ruhatára több ezer látogatót vonzott, a legtöbben a két ünnep között és az Újév első napjaiban keresték fel a kiállítóhelyet. „Csodaszépek a ruhák, köszönjük, hogy elhozták őket Sopronba.” „Nagyon örültem, hogy nemcsak a magyar királyné ruháit láthattuk, de a rekonstrukciókat is magyar ember készítette.” „Köszönet a Pro Kult. vezetőségének a kiállítás megszervezéséért. Ízlésesség, varrónői szaktudás, szervezés és hozzáállás.” „Felejthetetlen élmény…” Ehhez hasonló bejegyzések maradtak a látogatói könyvben… 4 hét alatt 44 oldalt írtak tele a látogatók. A bejegyzések tanúsága szerint nem csak a soproniak számára volt kedves a kiállítás, érkeztek német, holland, finn, román, osztrák, dán és még mexikói vendégek is. A téma Sopronba csalta a közeli Kőszegről, Szombathelyről, Pápáról, Győrből és Komáromból is a Sisi-rajongókat. A soproni szállodák megtelnek az ünnepek idején, a vendégek pedig örültek, hogy az ádventi vásár után is van miért a belvárost felkeresniük (a vendégkönyvben miskolci, nyíregyházi, hódmezővásárhelyi és szolnoki bejegyzéseket is olvashatunk)! A legtöbben Karácsony napjaiban, illetve a két ünnep között keresték fel a Munkácsy termet, hogy megcsodálhassák Czédly Mónika ruhatervező 14 csodaszép ruharekonstrukcióját. Népszerűek voltak az ádventi vasárnapokon szervezett kísérőprogramok is: a soproni ékszerészek bemutatójára, a Sisi koncertre és a [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top