A múlt heti zenei fesztivál “árnyékában” volt egy közgyűlés is Sopronban, ahol a képviselő-testület tagjait tizenkilenc napirendi pont várta, amelyek persze mind fontosak, azonban volt köztük pár olyan előterjesztés is, amelyek talán jobban érdeklik a közvéleményt, így ezeket kiemelnénk olvasóinknak. fotó: cyberpress.hu archívum A közigazgatási szünet előtti ( ami általában július közepén kezdődik ) utolsó közgyűlést csütörtökön tartották a Városházán, amely ünnepi pillanatokkal vette kezdetét, hiszen Dr. Veres András megyéspüspök döntése értelmében a város két plébánosa Henczel Szabolcs és Kálmán Imre új szolgálati helyre költözik és így önkormányzatunk egy-egy “Sopronért Emlékéremmel” köszönte meg a közösségért tett szolgálatukat. Az ünnepi pillanatokat egy bejelentés követte, hiszen Gőbl Gábor képviselő kért szót, aki bejelentette, hogy ő és a szintén a Jobbik párt delegáltjaként a képviselő-testületben dolgozó Dr. Bendes Zoltán kilépett a pártból és a jövőben független képviselőként folytatják az önkormányzati munkájukat. ( Nem mellesleg jegyezzük meg, hogy a Jobbik soproni alapszervezete is feloszlatásra került, amelyről úgy tudjuk azonban, hogy Dr. Brenner Koloman országgyűlési képviselő szervezi újjá. ) A képviselőtestület elfogadta, hogy a következő félévben ( augusztus kivételével ) minden hónap utolsó csütörtöki napján tartja majd az üléseit valamint azt is, hogy decemberben a két ünnep közötti időszakban még az azokat megelőző csütörtökön ül majd össze. [...]