Sorozatunkban betekintünk Sopron Megyei Jogú Város karácsonyfája alá és kicsomagolva az ajándékdobozokat megismerkedünk azokkal a projektekkel , amelyekkel gazdagodik a közeljövőben a leghűségesebb város. Az első ajándékdobozban a Széchenyi tér illetve a Kisvárkerület teljes megújulását találtuk, a második dobozban pedig egy parkolóházat és a Paprét megújulását találtuk. Most, hogy belekukkantunk a harmadik dobozva itt is értékes és hasznos ajándékokat találtunk, hiszen egy új uszoda és egy új óvoda megvalósítása rajzolódik ki. . ÚJ USZODA Első lépésben a jelenlegi kültéri medence kap ideiglenes lefedést – hogy azért ne maradjunk uszoda nélkül addig sem – majd elkezdődhet a jelenlegi fedett uszoda épületének bontása, amelynek helyére egy vadonatújat építenek. A tervek szerint az újban lesz egy 50 méteres, akár nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas medence illetve egy 33 méteres is, amelynél toronyugrásra is lesz lehetősége a látogatóknak. Látványos, a tájba illő, modern és praktikus lesz Sopron új fedett uszodája, amelynek tervezése során a megálmodók nagy hangsúlyt fektettek az uszoda és a mellette fekvő strand egységes kapcsolatának, kinézetének a megteremtésére. A kormány „Modern városok” programjának keretében, azon belül is a soproni Lőver-programon belül nyílik lehetőség erre a beruházásra, amely már valljuk be nagyon is időszerű, hiszen a régi kupolás uszoda már korszerűtlen és a jelenlegi [...]