Ma kezdődött az Európai Üzleti Csúcstalálkozó (European Business Summit) kétnapos konferencia Brüsszelben, ahol az üzleti és politikai világ befolyásos személyei találkoznak. Járóka Líviát, az Európai Parlament fideszes alelnöke egy exkluzív szakértői beszélgetésen vett részt, ahol a képviselő arról beszélt, hogyan segíthetne az üzleti világ a romák felzárkóztatásában. „A 2020-ig tartó Európai Roma Stratégia sajnos nem hozott kellő sikert és előrelépést, melynek egyik oka, hogy nem vonták be a magánszférát a stratégia végrehajtásába, e nélkül pedig szinte lehetetlen a romák foglalkoztatásán hatékonyan javítani” – hangsúlyozta Járóka. „2010 óta Európa lakossága csökken. Az előrejelzések szerint 2060-ra 30 milliós munkaerőhiány lép fel; ezen azonban jelentősen segíthetünk a romák munkaerőpiaci integrációján keresztül. Nem beszélve arról, hogy ez ötször gazdaságosabb lenne, mint függőségi állapotban hagyni őket” – tette hozzá a fideszes politikus. „Újra kell gondolni az oktatási rendszert, a képzést, az egész életen át tartó tanulási lehetőségeket. A magánszektor pedig segítheti a fiatalokat, illetve a munkanélkülieket, hogy munkát találjanak és megfelelő munkatapasztalatot szerezzenek. Kimondhatatlanul fontos, hogy a közép- és hosszútávú munkanélküliek számára lehetőséget biztosítsunk a munkaerőpiacon, mert csak ennek segítségével találhatnak kiutat a szegénységből. Ezek az emberek kiaknázatlan tehetségek, akik jelenleg óriási akadályokba ütköznek a munkaerőpiacon. Úgy segíthetünk ezen, ha megfelelő körülményeket teremtünk számukra és [...]