Olyan jól érzik magukat a hódok a Metőc patakban, hogy az egyházasfalui részen öt várat is építettek. Ezzel azonban már az embert veszélyeztették, le kellett bontani a hódok otthonait. A szakemberek szerint a szorgalmas hódok vissza fogják építeni......
A Modern Városok program keretében, Magyarország Kormánya 1 milliárd forintos támogatást adott a történelmi belváros 25 önkormányzati, állami, illetve egyházi épületét érintő homlokzat felújítási munkáira.
A Modern Városok program keretében, a kormány 1 milliárd forintos támogatást adott a történelmi belváros 25 önkormányzati, állami, illetve egyházi épületét érintő homlokzat felújítási munkáira.
A Jereván lakótelep közösségei november 9-én, pénteken látványos köztéri közösségi eseményként rendezik meg a Szent Márton napi lampionos felvonulást. A rendezvényen részt vesz a Trefort téri Óvoda, a Lackner Iskola és a Fáy Iskola közössége. A Jereván lakótelep Részönkormányzata támogatásával megvalósuló esemény keretében 16.00 órakor a Lackner-iskola kisdiákjai a Szent Imre templomba vonulnak, majd azt […]
A hétvégén folytatódik a Bajnokok Tornája, emellett pedig két csapatunk is bajnoki mérkőzést játszik. Sportdarázs csapatunk Győrben, a Széchenyi KA ellen lép pályára az NB I. Amatőr bajnokságban, míg juniorjaink szintén a győriek korosztályos együttesét fogadják a Novomatic Arénában. Serdülőink Zalaegerszegre utaznak bajnoki fordulóra. 2018.11.09. Sopron, Novomatic Aréna, Bajnokok Tornája 2. nap 10:00 Sparta&K Moscow […]
Szent Márton napjához közeledve a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákcsoportja a Hegykő melletti, a harkai és a soproni Cseresznye sori gyermekotthonba látogatott el. A gimnazisták tematikus hete az árvaságról, a gyermekellátási rendszerrel való ismerked...
A Modern Városok program keretében, a kormány 1 milliárd forintos támogatást adott a történelmi belváros 25 önkormányzati, állami, illetve egyházi épületét érintő homlokzat felújítási munkáira.
Nemzeti Fiú Regionális Junior Bajnokság – Alapszakasz – Észak-Nyugati csoport Soproni Sportiskola KA/B – VUKE-Veszprém 53:72 (10:23, 13:16, 12:18, 18:15) 2018.11.08. (csütörtök), 19.50 – Sopron, Novomatic Aréna kisterem SSI KA/B: Benczik, Dobos, Grah 8...
A közelgő tél ráirányítja a figyelmet azokra, akik számára a mindennapi megélhetés gondja a hideg hónapokban erősebben jelentkezik.
Egy kis időutazásra invitál az a házi filmfelvétel, ami Sopront mutatja be mégpedig a leírás szerint 1933-ból és amely felvételre véletlenül bukkantunk a legnagyobb videómegosztón. A HuntleyFilmArchives csatornán közzétett videón a mindennapi életképek...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top