A legutóbb ezüstérmes Sopron Basket megszerezte első sikerét a női kosárlabda Euroliga új idényében, mivel csütörtökön hazai pályán legyőzte a görög Olimpiakoszt a második fordulóban. Török Zoltán, Fegyverneky Zsófia és Roberto Iniguez a Sopron Basket sajtószobájában / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum Roberto Iniguez vezetőedző együttese a múlt heti nyitányon 80-74-re kikapott a francia Carolo Basket vendégeként, majd rögtön javított, ugyanis a hétvégi NB I-es rangadón 67-56-ra nyert a legutóbb ezüstérmes Szekszárd otthonában. Az újonc athéniak a selejtezőben kezdték az Euroliga-idényt, és a lengyel Kraków elleni győztes párharcot követően kerültek fel a 16 csapatos főtáblára. Ott aztán első meccsükön 63-54-es vereséget szenvedtek a török Fenerbahcétól. A görög bajnok keretében található a magyar válogatott Rasheed Rita, aki azonban a felkészülés során súlyos térdsérülést szenvedett. A csütörtöki meccs eleinte a vártnál szorosabb küzdelmet hozott, a vendégek négy ponttal elléptek, ám a zöld-sárgáknál a spanyol Angela Salvadores és a honosított amerikai Yvonne Turner fontos kosarakat dobott. A második negyedben már kiütközött a két gárda közötti különbség, a magyar bajnok 15 ponttal meglépett, Turner pedig az első húsz percben egymaga 15 pontot szerzett. A nagyszünetben 51-39 volt az állás. A térfélcsere után maradt a tíz pont feletti előny, a hazaiaknál a rutinos amerikai [...]

A Halottak napja Erdélyben is fontos ünnep – ezért az onnét elszármazó soproniak az ünnep előestéjén megemlékeztek a határon túl nyugvó szeretteikről. A megemlékezés mécsesei meleg fényárba borították a Barátság Parkban álló székelykaput....

Fertőrákoson csütörtök kora délután történt a baleset, ahol egy személygépkocsi letért az úttestről, majd a tetejére fordulva állt meg az út menti nádasban.

A kivitelező tájékoztatása szerint november 5-7. között időszakosan félpályára szűkül a forgalom. 2018. november 5-6-7-én a Csengery utca 30-32. számmal szemben- az Alkalmazott Művészeti Intézet mellett- naponta 8-16 óra között közmű javítási munkák m...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top