Kiosztották a Virágos Sopronért Környezetszépítő Verseny idei díjait a megyeháza Dísztermében.
A fiatal motorost a mentők kórházba szállították a csütörtöki baleset után.
A magyar játékos honlapja szerint a 40 éves szakemberrel - aki az október 8-án kezdődő linzi versenyen lesz ott először Babos mellett - határozatlan idejű szerződést kötöttek.
Megkezdte a Magyar Közút Zrt. a 84-es főúton a Balfi úti körforgalom és a Szent Mihály-temető között a felújítást.
Szerencsére úgy tűnik, hogy nem súlyos, centerünk Wesley Gordon tegnap, a Falco elleni edzőmeccs második félidejének elején elszenvedett bokasérülése. A játékost rögtön a mérkőzés után kórházba vitték, ahol a vizsgálat kimutatta, hogy nincs szalagszakadás, kificamodott a bokája. Az valószínű, hogy a szombati, Körmend elleni Krasznai-emlékmérkőzésen még nem játszik, de remélhetőleg a jövő szombati, Falco elleni […]
Diákokkal karöltve népszerűsítette a klasszikus zenét a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar. Zsúfolásig megtelt a Jereván lakótelepi Szent Imre templom a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar matiné koncertjén a Lackner Kristóf Általános Iskola és a Fáy András Szakgimnázium diákjaival. A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar a Jereván Településrész Önkormányzatával közösen fontosnak tartja, hogy a lakótelep […]
Töretlen népszerűségnek örvendenek a Bringázz Sopron Egyesület rendezvényei, amely során ismét megrendezésre került a Bringás Reggeli névre hallgató napindító esemény. A szokásos helyszínen – a Deák téren a Kocka Bisztró előtti területen – ...
Ismét nagy sikert aratott a Bringázz Sopron Egyesület reggelis eseménye, amit 2018. szeptember 20-án tartottak a Deák téren.
Az, hogy falvakban úgymond “nyomós kutakat” talál az ember, senkinek nem újdonság. Régen ezek látták el vízzel a lakosságot, működésük pedig nagyon egyszerű volt, felpumpálták az alattuk lévő ásott kútból a talajvizet. Az viszont már érdekesebb, hogy Sopron környékén milyen kutakat lehet felfedezni. Ezek közül
Az, hogy falvakban úgymond “nyomós kutakat” talál az ember, senkinek nem újdonság. Régen ezek látták el vízzel a lakosságot, működésük pedig nagyon egyszerű volt, felpumpálták az alattuk lévő ásott kútból a talajvizet. Az viszont már érdekesebb, hogy Sopron környékén milyen kutakat lehet felfedezni. Ezek közül

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top