A vasfüggöny átvágásának emlékére állított emlékműnél tartottak megemlékezést Sopron határában kedden délelőtt, azon a helyen ahol 1989. június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter hivatalosan is átvágta az akkor még országhatárok között húzódó drótkerítést. Az ünnepség az MSZP szervezésében került lebonyolításra, amelyen a párt országos és helyi elnökségének tagjai mellett több megemlékező is részt vett. Az emlékmű mellett ünnepi beszédet mondott Dr. Tóth Bertalan az MSZP elnöke, Kovács László az MSZP egykori elnöke, külügyminiszter, EU biztos valamint emlékező gondolatait idézte fel Gaál István egykori határőrtiszt, aki akkoriban ezen a szakaszon teljesített szolgálatot. Dr. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy a 29 évvel ezelőtti események azért bírnak szimbolikus jelentőséggel ma is, mert akkor egy olyan folyamat kezdődött el Magyarországon aminek a keretében élhettünk, de ennek a kereteit ma folyamatosan lebontják. Kiemelte, hogy az MSZP hisz Horn Gyula örökségében, egy igazságos Magyarországban, az európai értékek tiszteletben tartásában, a nyitottságban és az együttműködésben. A pártelnök rámutatott, hogy ők továbbra is az európai közösség tagjai akarnak maradni, azonban egy olyan közösségé, amelynek az alapértékeiben tudnak hinni, nem pedig egy olyan közösségé amit Orbán Viktor akar kialakítani és vezetni. Kovács László az MSZP egykori elnöke beszédében felidézte azokat a politikai eseményeket, amelyek elvezettek a [...]