Menczer Erzsébet korábban azért perelte be a Heinekent, mert a sör címkéjén egy vörös csillag látható. A Fideszes politikus a keresetében annak megállapítását kérte, hogy a Heineken Hungária Zrt. alperes az ötágú vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép nagy nyilvánosság előtti használatával megsértette a felperes személyiségi jogát. – számol be a 24.hu.  A Soproni Sörgyár épülete / fotó: cyberpress.hu archívum Menczer Erzsébet, mint felperes azt szerette volna elérni, hogy az alperest kötelezzék a jogsértés abbahagyására, az ötágú vörös csillag használatától való eltiltásra. Arra hivatkozott, hogy az alperes által használt ötágú vörös csillag a kommunista diktatúra jelképe volt, amely a magyar nemzet egészének súlyos traumát okozott. A felperes előadta, hogy családja és maga is a kommunizmus üldözöttje, a rendszerváltás óta küzd az áldozatok emlékének megőrzéséért és a diktatúra szimbólumainak közéletből való kiűzéséért. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Kifejtette, hogy a Heineken által alkalmazott ötágú vörös csillagnak nincs köze az önkényuralmi jelképekhez, a Heineken 1889 óta használja termékein ezt a jelzést, amelynek öt ága a földet, a vizet, a tüzet, a levegőt és a mágikus erőt szimbolizálja, amely jelkép a Heineken több uniós és magyar védjegyén is szerepel. Az elsőfokon eljáró Győri Törvényszék a felperes keresetét elutasította, amely ítélet ellen a felperes jelentett [...]

Az Ojtozi csata évfordulóján a soproni Jereván lakótelepen működő Lővéri Nyugdíjas Klub a Magyar Királyi 18. sz. Soproni Gyalogezred honvédjainak  az Ojtozi-szorosba állított emlékművéhez látogatott, amelyet Sz. Egyed  Emma alkotásaként 2006-ban állíto...

Az Ojtozi csata évfordulóján a soproni Jereván lakótelepen működő Lővéri Nyugdíjas Klub a Magyar Királyi 18. sz. Soproni Gyalogezred honvédjainak az Ojtozi-szorosba állított emlékművéhez látogatott, amelyet Sz. Egyed Emma alkotásaként 2006-ban állítot...

Javában tart a bérletárusítás a Soproni Petőfi Színház új évadára, a 2017/18-as évadtól pedig egy szabadtéri fotókiállítással búcsúzik a teátrum. Szeptember 7-től látható a Várkerületen egy válogatás azokból a fényképekből, melyek megörökítik az elmúlt...

Javában készül a Soproni Petőfi Színház az új évadra, az előzőtől pedig egy szabadtéri fotókiállítással búcsúzik a teátrum.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top