Ebben az esztendőben ismét megrendezésre került a “Mozdulj!Mozdulj! Egy nap a sport jegyében!” elnevezésű rendezvény az Ágfalvi Pszichiátria Beteg Otthonában, ahol az egész napos rendezvényre az ország több pontjáról is érkeztek meghívott résztvevők.  Az igazán gazdag sportprogramokat kínáló esemény nyitórendezvényén a résztvevőket az ágfalvi intézmény telepvezetője és egyben a sportnap főszervezője Belényessy Éva köszöntötte, aki örömét fejezte ki hogy ilyen szép számban érkeztek sportbarátok erre a programra és egyben megköszönte azoknak a munkatársaknak az aktív segítséget akik a lebonyolításban segédkeztek. A negyedik alkalommal megtartott rendezvényen a sportbarátokat az aktív napra Béres Alexandra Fitnesz Európa- és Világbajnok,  egy minden izmot megmozgató alapos bemelegítéssel készítette fel, aki nagy örömmel fogadta el a meghívást az intézménytől.  A kínálatban a több mint száz meghívott összemérhette tudását futásban, kislabdadobásban, lengőtekében, kosárradobásban és büntetőrúgásban is, de a rendezvényen nem az eredményesség hanem a részvétel volt elsősorban a fontos, illetve az intézményi közösségi élet felpezsdítése a sport segítségével. Az igazán remek rendezvényen kivétel nélkül jól érezte magát minden résztvevő és jó volt azt látni, hogy szurkoltak és még jó tanácsokkal is ellátták egymást a sportolók, akik között nem a rivalizálás hanem a közös sport élménye volt a legfontosabb.  A nap zárásaként egy jelképes eredményhirdetésre is sor került, de igazán [...]
Megújult a Cziráky Margit Rózsakert díszvilágítása. A fertődi Esterházy-kastély Cziráky Margit Rózsakertje esti megújult fényeiben gyönyörködhetnek a látogatók a hétvégén. 2018. augusztus 25-én, szombaton, hosszított nyitvatartással, 21 óráig várja az érdeklődőket a kert. Az esti sétára, hangulatos kikapcsolódásra vágyó látogatókat fényár, muzsika fogadja a rózsakertben. Látogassa meg Ön is a maga nemében egyedülálló látványt nyújtó helyet!      
Negyedik alkalommal került megrendezésre az Ágfalvi Pszichiátria Beteg Otthonában a Családi Sportnapra, amelyre az ország több társintézményéből is érkeztek résztvevők.
Negyedik alkalommal került megrendezésre az Ágfalvi Pszichiátria Beteg Otthonában a Családi Sportnapra, amelyre az ország több társintézményéből is érkeztek résztvevők.
Feldobták fotósunk mai hangulatát azok a fiatal hölgyek, akik pénteken dél körül ismert darabokat játszottak a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ előtt található Sopron felirat előtt és akiknek csodálatos játéka több járókelőt is arra sarka...
Mindenkinek sikeres új vívóévadot kívánunk! Az alábbiakban az első edzések menete kerül ismertetésre.Találkozó: A Lővér Fedett Uszoda felett a Lővér körút és a Deákkuti út sarkán található Printz pihenőnél.Futóedzések időpontjai:Aug. 27. (hétfő) 17:30A...
Ingyenes családi túranapra invitálja az érdeklődőket a Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízipolgárőrség és Shotokan Tigrisek SE – Sopron, amelyre azonban természetesen nem csak a családokat, hanem bárkit szeretettel várnak. A rendezvényen két táv közül lehet majd választani, mindenkinek a saját szintje szerint. A rövidebb táv 5km ( Sörházdombi kilátó, Deákkút, Boszorkány tanösvény, Károly-kilátó, Dalos-kő ), amelyet kezdőknek és gyerekeknek is ajánlanak és amelynek útvonala érinti a Boszorkány Meseösvényt és két kilátót is. A 12km-es ( Sörházdombi kilátó, Deákkút, Vas-hegyi páholy, Gloriette kilátó, Hősi temető, Sopronbánfalvi kolostor, Kárpáti malom, Szalamandra-tó, Hétbükkfa, Boszorkány tanösvény, Károly-kilátó, Dalos-kő ) távot olyanoknak javasolják, akik több látnivalót szeretnének és nem ijednek meg egy kicsit hosszabb túrázástól sem. Itt útközben egyébként meglehet majd tekinteni a Kárpáti malmot és több kilátót is. Mindegyik távon a gyerekek (és a felnőttek is) pecséteket gyűjthetnek majd a rajtnál kapott ellenőrző lapra. Több helyen is lesz frissítési pont útközben. A túra nem vezetett, mindenki önállóan teszi meg a távot, de igény esetén indítanak a szervezők majd túravezetővel is csoportot. Nevezési díj: nincs tehát a túra ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A szervezők szívesen veszik az esetleges támogatásokat így gyerekként legalább 500,-Ft, felnőttként 1000,-Ft támogatás esetén a készlet erejéig egy többször használható műanyag poharat [...]
A fertődi Esterházy-kastély Cziráky Margit Rózsakertje esti megújult fényeiben gyönyörködhetnek a látogatók a hétvégén.
A fertődi Esterházy-kastély Cziráky Margit Rózsakertje esti megújult fényeiben gyönyörködhetnek a látogatók a hétvégén.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top