Sopronban tett látogatást pénteken Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd elnöke, aki a Széchenyi téren a lakosság figyelmét is felhívta a hazánkat érintő kivándorlással kapcsolatos problémákra, valamint Jakál Adrienn a helyi szervezet elnöke kitért a Sopron érintő belső migrációs kérdéskörre is. fotó: cyberpress.hu A kitelepülés előtti sajtótájékoztatón a párt elnöke hangsúlyozta, hogy az Eurostat által közölt legfrissebb adatok alapján mintegy 600 ezer magyar él már más EU-s országban. Az elvándorolt magyarok jelentős része 2010 után, hagyta el a hazáját. Ennek a folyamatnak mára az az eredménye, hogy jelentős munkaerőhiány alakult ki, hiszen a szakképzett munkavállalók, kétkezi munkások, egyre nagyobb számban vállalnak külföldön munkát. Az biztos, hogy a kivándorlás egyik legfontosabb oka, hogy a magyar bérek jelentős mértékben elmaradnak nemcsak nyugat-európai, hanem a környező országokétól is. Ha az OECD statisztikáját nézzük, akkor Csehországban 16 százalékkal magasabbak a bérek magyarnál, de magasabbak a fizetések Szlovákiában, Lengyelországban is, nem beszélve Szlovéniáról. fotó: cyberpress.hu Kocsis-Cake Olivio hangsúlyozta, hogy az Európai Uniós menekült vitában Magyarországnak nem a feszültséget kellene tovább szítani, ahogy most csinálja, hanem elő kéne segíteni a konszenzus kialakulását. Amennyiben az Uniós vezetőknek nem sikerül ebben a kérdésben megegyezni, akkor fent áll a veszély, hogy Ausztria lezárja határait. Ez a lépés komolyan veszélyezteti annak a [...]