Úgy tűnik a soproni időközi önkormányzati-képviselői választás kampánya a célegyenesbe érkezett, ami mondjuk nem meglepő, hiszen 2018.07.15-én vasárnap, a belvárosi szavazókörzetben most tartják a voksolást. Az időközi választást azért kellett kiírni a belvárosi körzetben, mert annak képviselője Barcza Attila (Fidesz) lemondott a városi posztjáról, miután április 8-án országgyűlési képviselővé választották és így már a parlamentben képviseli térségünket. A megmérettetésen négy induló van egyébként, akik a szavazólap sorrendjében az alábbi politikusjelöltek: Sógor Ferenc  ( MSZP ), Filep Márk (  Fidesz-KDNP ), Rétfalvi Csaba  ( Független jelölt ) és Németh Ede  ( Független jelölt ). No de talán ezek már köztudott információk, hiszen mi is beszámoltunk ezekről a hírekről illetve a jelöltekről, ami azonban újdonságnak tűnhet, az egy “felségjelzés nélküli postaládákba terjesztett politikai antipropaganda anyag”, ami a kampányháború utolsó napjaiban terjed az említett körzetben és amelyeket mutatunk is. Az egylapos fénymásolt “képregény” egyik oldalán Sógor Ferencet, az MSZP képviselőjelöltjét mutatják be negatívan, míg a másik oldalán Rétfalvi Csaba szerepel szintén nem pozitív megvilágításban. Érdekes, hogy eddig nem igazán volt jellemző a leghűségesebb városban az ilyen jellegű kiadvány – jellemzően volt egy határ – de úgy tűnik ide is elért a nagypolitika világa és ezentúl nem lesznek határok a választási kampányokban, amelyek tartalmának valóságalapját mi nem kívánjuk kommentálni, inkább [...]
Hatalmasat küzdött, sőt az első két negyedet nyerte is a magyar válogatott a Sopronban zajló U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságon, ám a félidő utáni szerb feltámadás ellen nem volt ellenszere csapatunknak, így nem sikerült a bravúr, hogy az elődöntőbe jusson Cziczás László csapata.   fotó: Leczovics Zsolt   NŐI U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON – NOVOMATIC ARÉNA  Eredmény – negyeddöntő: Szerbia-Magyarország 73-61 (18-20, 15-20, 19-12, 21-9) A magyar csapat pontszerzői: Gereben Lívia 18 pont, Studer Ágnes 14 pont, Kiss Virág 12 pont, Török Ágnes 7 pont, Czukor Dalma 6 pont, Kányási Veronika 4 pont   Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a nemzeti együttes a csoportban simán vette az akadályokat, amelyek során  86-51-re győzött a  horvátok ellen,  majd 66-51-re verte a letteket, végül 56-36-ra legyőzte a lengyeleket.  A nyolcaddöntőben – szerdán – a Belga csapat is kapitulált a mieinknek, hiszen őket a magyar hölgykoszorú  66-48-ra győzte le a Novomatic Arénában. A csütörtöki riválisunk a szerb válogatott azonban úgy tűnik nagyobb falatnak bizonyult, bár a mérkőzés számunkra nagyon jól kezdődött, hiszen irányítottuk a játékot, annyira hogy a félidőben 40-33-ra is vezettünk is.  A félidő után azonban egy teljesen más szerb csapat futott ki a soproni parkettre és sokkal hatékonyabban védekezve, sokkal szervezettebben játszva meglepték a [...]

Nem jutott elődöntőbe a házigazda magyar válogatott a Sopronban zajló U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságon, miután a csütörtöki negyeddöntőben 73-61-re kikapott a szerb csapattól.
A tűzoltók oltják a lángokat, mérni fogják, hogy került-e a levegőbe veszélyes anyag.

Letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Győri Törvényszék csütörtökön azt a bűnszövetséget, amelynek tagjai Sopronban terjesztettek drogot 2015-2016-ban. Az ítélet egyelőre nem jogerős.

Zlatko Dalic valóban fején találta a szöget? Horvátország fantasztikus futballgyőzelme mögött ennyi van mindössze?  Szív és büszkeség ? Jómagam számos horvátországi utazásom során azt tapasztaltam, hogy ennél sokkal több van mögötte, méghozzá az összef...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top