December 21-én, csütörtökön 14 órától tartja Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselő-testülete az év utolsó közgyűlését, maratoni 24 napirendi ponttal. Egyebek mellett elfogadják a 2018-as üléstervet, az Anger rét mellett létesülő óvoda kapcsán a Bella Lajos utca továbbnevezéséről. Tudni érdemes, a sporttelep és a lőtér melletti út jelenleg a hivatalos feljegyzések szerint névtelen. Az Aranyhegyen, az egykori bányatavas területen, vagyis a mai ipari telephelyeknél is Faller Jenő utca lesz a házszámozás rendje, itt is továbbnevezésről döntenek. Fotó: cyberpress.hu A Balfi úti kiskerteknél Szénégető dűlő nevet adják a névtelen közterületnek, a faszénégető hagyományok és a német Kohlenberg dűlő alapján. A belvárosi múzeumnegyed pályázati forrásból történő kialakítása kapcsán, az önkormányzat a Soproni Múzeumba való szervezeti integrálás előkészítési feladatainak ellátására nyolc millió forintot biztosít a Bányászati Múzeum alapítványának. A Stornó-ház, a Tábornok-ház és a Fabricius-ház összekapcsolása, új kiállítóterek kialakítása a stratégia. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program összesen 5 milliárd forintos pályázati forrásából, a fejlesztési tervek alapján Sopron délkeleti kapujánál egy modern Innovációs és Technológiai Centrum (ITC) jöhet létre, mely a tőkeerős nagyvállalatok bevonzása mellet a KKV-szektor erősítését is szolgálja. Mivel a projekt állami tulajdonú közutat is érint, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztőt vonja be az önkormányzat a konzorciumba. Az M85-ös gyorsforgalmi kivitelezésével összefüggű 8645. jelű út [...]