A Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor 2018. július 26. – augusztus 4. között, 27. alkalommal várja Sarródra a képzett, amatőr, műkedvelő és alkotni vágyó érdeklődőket. Az idei év koncepciója is a sokszínűség, a változatos technikák alkalmazása, a témák, mondanivaló gazdagsága. A 10 napos táborban neves művészek adják át tudásukat a tanulni, alkotni vágyóknak. A 10 napos program Hidegségen, Grubits János fafaragó művész pajtájában hagyományőrző foglalkozással veszi kezdetét, de lehetőség nyílik a „Mert minden nőnek kell egy piros kalap!” című nemezkalap készítésére is Baranyai Ildikó nemezkészítő iparművész közreműködésével. Rozmán Zoltán soproni festőművész-tanár, a tábor művészeti vezetője 3 napos kurzust tart a perspektíva témakörében. Az elméleti foglalkozást követően a gyakorlatban is – a sarródi Kócsagvárban és a podersdorfi strandon – alkalmazzák a résztvevők a megtanultakat. Kopek Rita budapesti festőművész 3 napon keresztül az olaj- és akrilfestészet rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket. Témák a sarródi Fő utca, csendéletek, tájképek. Zsóka László festőművész szintén Budapestről érkezik Sarródra. A tábor utolsó 3 napján „Víz és pigment” címmel izgalmas akvarellfestészeti kurzust tart. A foglalkozásokon a résztvevők fotókról megörökítik Sopron régi épületeit, utcaképeket, Sarród és Fertőd nevezetes jelképeit. Az alkotómunka műteremben és a szabadban is zajlik majd. Az említett programokon kívül esti kiegészítő programok is lesznek, [...]