NépmesePont nyílik szeptembertől a Liszt Központban, ahol csecsemőszínházi foglalkozások, bábelőadások, gyermek és ifjúsági programok is láthatók az elkövetkezendő három évben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 79,8 millió forinttal támogatja ennek létrejöttét – jelentette be sajtótájékoztatón Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője. Pataki András / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum A soproni kulturális cég vezetője elmondta: az első negyedévben nyolc pályázaton összesen 131, 8 millió forintot nyert a Pro Kultúra, s ez óriási eredmény számukra. Az intézmény történetében kiemelkedő az a kormányzati forrásmennyiség, amelyet most igénybe tudnak venni közművelődésre, oktatási célokra, kulturális rendezvényekre. A Soproni Ünnepi Hetek bekerült az országos fesztiválfinanszírozási keretbe , ez 17,5 millió forintos segítséget jelent számukra. A főként Emmiből érkező pályázatokból valósítanak meg programokat, utazó előadásokat, kulturális projektek. Nyertek az Arany-emlékévben rendezvényekre, így most a költészet napi hagyományos verskommandó is kiemelten a költőre koncentrálva bukkan majd fel a város különböző pontjain. A Szendrey Júlia életéről szóló Mindörökké Júlia produkció Sopronban negyvenszer és Kárpát-medencében huszonötször látható ősztől, a Márai Sándor és Hamvas Béla írásaiból készült A magány változatai című színpadi játék ugyancsak huszonötször utazhat határon túli helyszínekre is. fotó: Leczovics Zsolt Kiemelkedő fejlesztés, hogy a Liszt központ alagsori pincéjét átépítve jön létre az intézményben a [...]