Viszonylag nagy vihart kavart a közszolgálati Kossuth Rádió vasárnapi élő közvetítése, amely a harkai templomból közvetítette Mesterházy Balázs evangélikus esperes prédikációját. Az éter tengerének nyugalmában, illetve a NEM FAKE NEWS médiákba sorolt csatornákon az okozta a hullámokat, hogy a beszéd egy részében aktuálpolitikai eseményekre való utalások hangzottak el, amely a tekintetben igaz is, hogy az esperes a Comedy Central szavazásra buzdító reklámjainak főszereplőit is megemlítette az mellett, hogy rámutatott arra, hogy egyházuk illetve személy szerint ő maga is elítéli a rasszizmust. Mesterházy Balázs „Ezen a húsvét reggelen a Mindenható Úristent képviselő angyal könnyed és laza kőre ülése fricskát ad mindennek és mindenkinek … Ez a könnyedség és természetesség az ami … fricskát ad azoknak, akik szeretnék velünk elhitetni, hogy egy másik vallás képviselői ismeretlenül is rosszak. Fricskát ad azoknak, akik azt mondják, hogy gyűlölnöm kell a nálam sötétebb bőrű embertársamat. Fricskát ad azoknak, akik egymással veszekedve nem tudnak egy nagyobb közjóért békét kötni. És fricskát ad még azoknak is akik hagyják, hogy Emőke vagy Gábor szavazzon majd helyettük.” Comedy Central Magyarország Nincs kedved elmenni szavazni április 8-án? Nem para. Ismerd meg Gábort, aki szívesen eldönti helyetted is, hogy mi legyen. #éndöntök #választás2018 Az, hogy a politikának [...]