A térségünkben jól ismert Sativus – akik a közelmúltban a Dal 2018 elődöntőjéig meneteltek és akiknek mindig örömmel mutatjuk be az aktuális videoklipjüket – péntek délután a Liszt Központ új kávézójában egy kötetlen közönségtalálkozó keretében meséltek a budapesti televíziós “kalandjukról”, felelevenítve a műsorfolyamba való nevezés érdekes módját, majd a válogatón tapasztaltakat, de persze sok érdekességet elárultak arról is, hogy mi volt azokban az órákban, melyek a háttérben, a televíziókamerák kereszttüze nélkül zajlottak az öltözőben. A nagyon közvetlen beszélgetésen Kóczán Bálint faggatta a srácokat, akik elárulták azt is, hogy a megmérettetés mezőnyéből kikkel alakult ki barátság, de kitértek arra is, hogy ki illetve kik voltak azok, akik kevésbé váltak szimpatikussá a számukra. A zsűrivel illetve a kritikáikkal kapcsolatban a Piszkos és Curta elmondta, hogy ők mindentől függetlenül büszkék arra, hogy saját dallal és saját hangszereléssel tudtak olyan eredményt elérni, amelyre sokan “csak” úgy voltak képesek, hogy direkt erre a célra írattak dalt maguknak és profi háttér állt mögöttük, így gyorsan túlléptek azon, hogy a zsűri mit és miért mondott. Természetesen nem feledkeztek meg arról a sok térségbeli emberről sem, akik a műsor során rájuk szavaztak vagy éppen csak szorítottak a sikerükért, nekik ezúttal is külön köszönetet mondtak. A jövőre tekintve elhangzott, [...]