Széplaki Tamás a soproni MSZP elnöke tartott pénteken sajtótájékoztatót a Magyar utcai pártházban, amelyen a Soproni Gyógyközpont ellátási körülményeiről beszélt, amire később a FIDESZ részéről Péli Nikoletta (FIDESZ) Sopron MJV. Önkormányzatának Népjóléti Bizottságának elnöke reagált. Mutatjuk a két sajtótájékoztató kivonatát: Széplaki Tamás / fotó: cyberpress.hu archívum Széplaki Tamás ( MSZP ): Mire alkalmas Sopron egészségügyi ellátása? Csaknem tragédia történt a soproni közgyűlés február 22-i ülésén. Az egyik képviselő, aki ráadásul sportoló, rosszul lett, újra kellett őt éleszteni a közgyűlésen. Életét az mentette meg, hogy a mentők kiérkezéséig szakszerű ellátást kapott, és az önkormányzat épületében volt defibrillátor. Mi is aggódtunk a sorsáért, és megnyugvással fogadtuk a felépüléséről szóló jó híreket. Azt azonban nem tudjuk elfogadni, hogy egy megyei jogúnak hívott város kórházában, amire az elmúlt években több milliárd forintot költöttek, sem megfelelő eszköz, sem megfelelő szakember nem volt arra, hogy az életben maradáshoz és gyógyuláshoz szükséges ellátást megkapja. A szombathelyi kórházba szállították át, ott kapta meg az ellátást. Évek óta mondjuk, hogy egy kórház nem csak tégla és műszer, hanem felkészült orvosok és ápolók is kellenek. Most azonban a szakszerű ellátáshoz szükséges személyzet mellett az eszközök is hiányoztak. Mi lesz a sorsa annak a betegnek Sopronban, aki nem önkormányzati képviselő, és [...]