Jövőre két három- és három négynapos hosszú hétvégével számolhatunk. Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot, ami áthelyezés nélkül éppen egy ünnep és hétvége közé esne 2022-ben. Húsvétkor is négy, pünkösdkor és karác...
Idén közel 50 kilométeren újultak meg a Soproni-hegység túraútvonalai. A soproni természetjáró egyesületek és szakosztályok a Magyar Természetjáró Szövetség támogatásával újították fel a kopott jelzéseket. A programhoz a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. is...
A Verdák című animációs mese hatalmas népszerűségnek örvend, hiszen már három mozifilmet is készítettek belőle az alkotók. De nem csak a vásznakon és a főszereplőket ...
A rendőrök 2021. december 24-én 12 óra 20 perckor lakossági bejelentés alapján akartak ellenőrizni egy belga rendszámú furgont Kópháza külterületén, az államhatár közelében. A járművezető ...
Sopron egyik legnagyobb összefogása vette kezdetét december 24-én. A Soproni Szociális Intézmény akciójának köszönhetően naponta 150-200 meleg ételt, tartós élelmiszert, gyümölcsöt és édességet osztottak szét a rászorulók között. Az akcióhoz a Lions ...
2022. január 1-én is megrendezzük évnyitó családi túránkat. Mindenkit szeretettel várunk. További információ: https://www.stse.hu
December 25-én elhunyt Boros János, a Vas- és Villamosipari Technikum tanára. Életét a család, a tanítás és a zene határozta meg. Empátiája, emberszeretete, hitelessége, szakmai tudása egyszerre tette kiváló pedagógussá, kollégává, baráttá és muzsikuss...
Korábbi záróra a gasztronómiában, újabb korlátozások a rendezvények és a külföldi utazások tekintetében - ezeket a lépéseket javasolja az új, állami koronavírus-válságkoordinációs testület, a GECKO a kormánynak és a tartományoknak....
A pályázati feltételeket sikeresen teljesítő egyesületek és mentőszervezetek működési költségekhez, valamint különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez, egyéni védőeszközökhöz, védőruházathoz jutottak. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatós...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top