Az ünnepek közeledtével fontos tájékozódni, hogy mikor és milyen feltételek mellett látogathatók a sírkertek. November 1-én és 2-án, mindenszenteken és a halottak napján sokan keresik ...
A soproni és Sopron környéki oktatási és nevelési intézmények dolgozói 2022. október 27-én közös nyilatkozatot jelentettek meg, szolidalitást vállalva mindazon pedagógus, diák és szülő mellett, ...
Mármint megnyerni a soron következő bajnoki mérkőzésünket. A válogatott vb-selejtezői miatt a jövő héttől három hetes szünet következik a bajnokságban. “‘Fiaink” a szünet előtti utolsó mérkőzést Zalaegerszegen, a ZTE otthonában játsszák A bajnokságban mindkét gárda 3-2-es győzelem-vereség mutatóval áll. Görög szakvezetőnk, Kostas a következőket mondta az ellenfélről: – A ZTE, ahogy eddigi eredményei is mutatják, […]

U15 18.30 Darazsak Sportakadémia – Ridzene U17 15.50 Rīga/Centrs/TTP – Darazsak Sportakadémia

Sopronban, a Fapiacnál közlekedett 2022. október 25-én 7 óra körül az a helyi járatú autóbusz, amellyel két 13 éves lány utazott. A gyerekek miután leszálltak ...

Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád-Csanád megyék után jött Győr-Moson-Sopron. A megyei bűnmegelőzési hálózat létrehozása és kiépítése a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak – az általa megalkotott és a ...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top