A lányok a Baja együttese ellen végig jól teljesítettek támadásban, a második negyed közepétől pedig a védekezésük is összeállt, így pedig a végére nagy különbségű győzelmet arattak. Jobban kezdtek a vendégek, már 9-3-ra is vezettek, az első játékrész végére azonban felzárkóztunk, mindössze egy pont volt a különbség a felek között. A második etapban sokáig fej-fej […]
Több, mint két évtizeden át gyúrta, masszírozta a pontokat a kezekbe és lazította, tette fittebbé, frissebbé játékosaink lábait csapatunk tegnap reggel váratlanul elhalálozó gyúrója, Falk Richárd, Ricsi Októberben lett volna 53 esztendős ez a csendes, halk szavú, tiszta szívű masszőr, aki hosszú esztendőkön át – leszámítva 2010 környékén egy bő egy éves kitérőt – csendben, […]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top