Vasárnap hazai pályán fogadtuk a Dunaharaszti MTK csapatát. Az odavágón kialakult szoros eredmény után hasonló izgalmakat ígért a tegnap esti találkozó is. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak az együttesek, igazán egyik alakulat sem tudta ráerőltetni a másikra az akaratát. Végül a vendégek jöttek ki jobban ebből a periódusból, hiszen két pontos előnnyel várhatták tovább →
A soproni Orsolya tér egyik oldalát egy nemrégiben felújított, ragyogó fehér festésű egyemeletes épület foglalja el. Földszinti árkádsora vonzza tekintetünket: a „lábak” ritmusát megtöri egy keskenyebb ív az emeleti feljáró előtt, de ha jobban szemügyr...
https://www.enyugat.hu/cikk/18584_soproniak_a_sakura_karate_kupan  
Sopron tavaly egész évben a „Hűség évét” ünnepelte. Az emlékév munkatársai a népszavazás centenáriumi évében úgy döntöttek, elkészítik ezeknek a ládáknak a pontos mását (a Soproni Petőfi Színház kellékesei hiteles és pontos kópiát készítettek a Soproni...
A múlt héten a rendes havi nyugellátással együtt érkezett a 13. havi nyugdíj. Magyarország kormánya tavaly döntött arról, hogy nemcsak nyugdíjprémium, de a 13. havi nyugdíj visszavezetése is megvalósul. A kedvező döntés Sopronban is több ezer nyugdíjas...
Hatalmas energiákat mozgósítottak fiataljaink Szolnokon, és az összetartó csapatmunka győzelemmel párosult. 2022.02.13. – Kadett bajnokság, Fehér csoport Szolnoki SC./A – Darazsak Sportakadémia/B 61-72 (14-13, 15-19, 13-21, 19-19) Darazsak Sportakadémia/B: Raffay D. 19, Fenyvesi F. 16/6, Salamon R. 14, Pásztor K. 12, Bába K. 6, Marosvölgyi Zs. 3/3, Mikula P. 2, Szlávik B. -, Őri S. […]
A soproni Líceumban érettségizett László Lóránd történelem-ének szakos tanárnak készül, és egyszer szeretne egykori iskolájába pedagógusként visszatérni. Jelenleg a Sorbonne hallgatója és a párizsi tavaszt élvezi...
Az Esterházy-palota Erdészeti Múzeum február 20-án, szombaton, egy különleges délutáni programmal csatlakozik a házasság hete programsorozatához.
MVM-OSE Vadmacskák – Soproni Sportiskolás Vadbivalyok 51-67 (18-20, 16-19, 9-18, 8-10) Vadbivalyok: Veöreös M. 14, Bencze D. 12, Szamosi B. 10, Fonth D. 9, Kocsis Z. 8, Spanraft D. 6, Kádár H. 3, Szukits K. 2, Gadácsi B. 2, Gyolcs D. 1, Meszner Cs., La...
Soproni Sportiskolás Bivalyok: Kanizsai Vadmacskák 103:21 Meszlényi Róbert vezetőedző: Végig lendületesen játszottunk , támadásban sok hiba csúszott a befejezésekben , de az eredményességünk így is megmaradt .Mindenki hozzátette a jó teljesítményét a m...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top