Írásbeli kérdéssel fordult Ungár Péter ( LMP ) országgyűlési képviselő az M85-ös gyorsforgalmi ügyében Dr. Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszterhez, aminek tárgya egy sokakat érdeklő kérdés volt, mégpedig az, hogy: “Mikor lesz kész a gyorsforgalmi út Sopronig?” Ungár Péter országgyűlési képviselő / fotó: cyberpress.hu archívum Ungár Péter levelében emlékeztetett arra az ígéretre, amit még Orbán Viktor tett 2015-ben Sopronban a Modern Városok Program nyitó rendezvényén, miszerint: „Egészen az országhatárig elkészül az M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út 2018-ban, amit össze kell kötni az osztrák autópálya-rendszerrel” Írásbeli kérdésben emlékeztetett arra is, hogy akkor elhangzott a költségekkel kapcsolatban az is, hogy a szakasz megépítése százmilliárd forint lesz, amihez képest képest a kivitelezési határidő jelentősen csúszik, a költségek pedig már elérték a százhetvenegymilliárd forintot. Mindezekkel kapcsolatban a konkrét kérdés azonban az, hogy: “Mikor lesz kész az M85-ös gyorsforgalmi út Sopronig?” Az írásbeli kérdésre Schanda Tamás János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára válaszolt, aki beszámolt arról, hogy a kormány stratégiai szakmapolitikai célja az, hogy a megyei jogú városokat bekösse a gyorsforgalmi úthálózatokba valamint ezeket elvezesse az országhatárokig. A költségekre kitérve – bár nem a konkrét M85-ös építési költségnövekedésre reagálva – annyit írt , hogy a közúti közútfejlesztési terveket – ami 2016-ban indult – 3200 [...]