Ötszázmillió forintos támogatást nyert el az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola bővítésre és infrastruktúra-fejlesztésre.
Nyomdába került a város és környéke kulturális életét átfogóan bemutató éves periodika, a Soproni Füzetek 2018-as száma.
A Soproni Egyetem Simonyi Károly karának oktatói nagy sikerű előadásokkal hívták fel kutatási eredményeikre a figyelmet a Faipari Tudomány és Technológiák Nemzetközi Szövetsége (SWST) nagoyai világkonferenciáján.
Jól haladnak a homlokzatfelújítási munkálatok a Széchenyi István Gimnázium épületén, ahol bizony az egyik oldalon már le is bontotta az állványzatot a kivitelező. Már most jól látszik, hogy alapos “ráncfelvarráson” esett át az épület, de ami szintén észrevehető, hogy a belvárosban már több  helyen is bevetett  “épületbanner” itt is megjelent, amely egy üzenetet is világgá kürtöl Széchenyi István arcképe felett, mégpedig azt, hogy: ÉN IS IDE JÁRNÉK! Nekünk tetszik 😉   fotó: p.p. fotó: p.p.
2018.11.25. U11, 2. forduló, H csoport, Győr Mezőörsi Oroszlánok – Harcos Darazsak 51-14 (12-6, 18-2 (4-6), 2-0, 15-0) Harcos Darazsak: Harcos Luca 3, Markovits Imola 2, Horváth Alíz 2, Baráth-Németh Luca 2, Ősze Gréta 1, Gréczi Larina 1, Szabó Sára 1, Fekete Zsófia 1, Szurok Eszter 1, Szemenyei Hanna -, Tóth Emma -, Keresztfalvi Blanka […]
A hosszú évek óta rendszeresen a városért és a polgáraiért tevékenykedő Virágos Sopronért Egyesület hétfőn tartotta immár a 135-ik rendezvényét, amelynek fókuszában ezúttal a "Hosszú Élet - Lelki,testi egészség ..." témaköre volt. ...
A Soproni Szakképzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolája ebben a tanévben ünnepli szakmai informatikai képzésének 20. évfordulóját, amely jubileumhoz kapcsolódóan egy kiállítással is meglepték az egykori illetve a jelenlegi diákokat. ...
A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat.
A 84-es főút soproni belterületi szakaszának egy részét épp aszfaltozzák. Egészen konkrétan a Szent Mihály-körforgalomtól a Balfi úti körforgalomig félpályán haladhat a forgalom, a Győr/Balaton felé közlekedőket a Híd utca-Balfi út útirányra terelik péntek óta. Emellett persze a Kelénpatak felé jelenleg még bonyolódó forgalom is
A lejárt gyógyszereket nem ajánlott beszedni, és tilos kidobni – hangsúlyozzák a szakemberek azoknak, akik tél elején átvizsgálják otthoni gyógyszerkészletüket. A lejárt, vagy szükségtelen készítményeket minden patikában ingyenesen átveszik, és szaksze...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top