Négy kis hölgy az önzetlenségről és az adományozás öröméről tett tanúbizonyságot Sopronban, amikor is saját készítésű adventi koszorúval, és a megtakarított zsebpénzükből vásárolt édességekkel kedveskedtek a Soproni Gyógyközpont gyermekosztályán fekvő kis betegeknek, akiknek a meglepetés ajándékokat vasárnap személyesen juttattak el az intézménybe. A lányok még az ajándékozás előtt a Soproni Gyógyközpont főbejáratánál. A Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola diákjai Borsodi Liza, Murai Réka, Soós Kíra és Tóth Fruzsina úgy gondolta, hogy az advent várás idején szeretnének azoknak a gyerekeknek egy kis ünnepi hangulatot varázsolni, akiknek ezt az időszakot sajnos a kórházban kell tölteniük és talán ezzel a figyelmességgel sikerül egy kis mosolyt csalniuk a kis betegek arcára. Az elképzelésüket a tettek követték és az elmúlt napokban elkészítették az adventi koszorút, majd vásároltak a megtakarításaikból édességeket és egy kis szülői segítséggel felvették a kapcsolatot a gyermekosztállyal, ahol nagyon kedvesen és örömmel fogadták ezt a nemes gesztust a gyerekektől. A Soproni Gyógyközpont részéről külön jár a köszönet Gedéné Hadarits Ilona főnővérnek, aki örömmel fogadta a négy kislány ajándékát és aki segített abban, hogy a jótékonysági gyermekakció sikerrel záruljon, ezzel is támogatva a gyerekek közötti összetartozást és a nemes szándékot. Gedéné Hadarits Ilona főnővér a lányokkal és az adventi koszorúval illetve az ajándék [...]