Ismét a “rabszolgatörvénynek” nevezett munkatörvénykönyv módosító törvény ellen tüntettek csütörtök délutántól Budapesten, de szemmel láthatóan sokkal nagyobb létszámban, mint a szerdai napon. Úgy tudjuk a demonstrációt a Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet nevű diákcsoport hirdette meg és elsősorban a facebookon szerveződött, amelyhez a civilek mellett több ellenzéki párt aktivistája is csatlakozott. Az eseményeket az atv.hu facebook oldalán lehetett élőben követni. A Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás címmel meghirdetett demonstráció résztvevői a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 13-án. MTI/Balogh Zoltán A demonstráció több órán át békésen zajlott amely a Kossuth téren vette kezdetét, majd nem sokkal 18 óra után megindult a tömeg, amely a Margit hídon keresztül átvonult Budára, majd a Bem rakparton haladva a Lánchídon át visszatért Pestre, ahonnan a József Attila utca, Erzsébet tér, Andrássy út, Oktogon, Nyugati tér útvonalon haladt tovább. A Markó utcában az ügyészség épülete előtt egy rövid megállás következett, ahol a “szabad bíróságot” rigmust skandálták, majd visszatért a tüntetősereg a Parlament előtti Kossuth térre, ahol a tüntetők csaknem teljesen megtöltötték a teret. A Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás címmel meghirdetett demonstráció résztvevõi a Lánchídnál 2018. december 13-án. MTI/Balogh Zoltán [...]