Törvényes volt a szerdai parlamenti szavazási eljárás – emelte ki szerda este az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országgyűlés Hivatala. fotó: parlament.hu videó printscreen Korábban az ellenzéki frakciók közös sajtótájékoztatójukon arról beszéltek: érvénytelennek és törvénytelennek tartják a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el. Az Országgyűlés Hivatala esti közleményében kifejtette: az Országgyűlés szerdai ülésnapján az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd képviselőcsoport képviselői az ülés megkezdése előtt az elnöki, illetve szónoki emelvény lépcsőin állva megakadályozták, hogy az Országgyűlés kijelölt ülésvezető elnöke és a munkáját segítő, a házelnök által meghatározott sorrendben szolgálatot teljesítő jegyzők az elnöki emelvényen elfoglalhassák a helyüket. Emiatt Kövér László, az Országgyűlés elnöke képviselői üléshelyéről nyitotta meg az Országgyűlés ülésnapját, majd az ülésvezetést a szintén képviselői ülésénél helyet foglaló Latorcai János alelnöknek adta át. Az alelnök a napirendben jelzett határozathozatali eljárás végéig képviselői üléshelyről gyakorolta a határozati házszabály szerinti ülésvezetési jogosítványait. Ezen rendelkezések – mint írták – nem tartalmaznak tételes előírást arra, hogy az ülésvezetés helye kizárólag az elnöki pulpitus elnöki illetve jegyzői székei lehetnek. Az Országgyűlés elnöke – figyelemmel arra, hogy “láthatóan az ellenzéki jegyzők egyike sem kívánta ellátni jegyzői feladatait” jogkörével és felhatalmazásával élve két kormánypárti jegyzőt jelölt ki az ülésvezetésben történő közreműködésre. A [...]