A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartottak városunkban megemlékezést hétfőn a Barátság parkban található Trianoni Emlékműnél, ahol az ünnepi szónoklatok után főhajtás és koszorúzás mellett emlékeztek az egybegyűltek a trianoni diktátum okozta veszteségekre.
11 megye 16 városában közel 50 bűncselekményt követtek el, a vízmű munkatársainak adták ki magukat. A Soproni Rendőrkapitányság kifosztás bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben. A nyomozás adatai alapján az elkövetők 2018. február 23-án 8 óra körül egy idős asszony soproni lakásába – magukat a vízmű munkatársainak kiadva – a tulajdonos engedélyével bejutottak, ott […]
Sélley Attila fotóiból nyílt kiállítás a Jereván Lakótelepen. A Soproni Lővéri Nyugdíjas Klub által életre hívott tárlaton Erdély csodálatos szépségű vidékeit, az ott élő magyar emberek mindennapjait mutatják be. A megnyitón jelen volt az esemény egyik támogatója a Jereván Településrészi Önkormányzat elnöke, Tóth Éva is.
A Soproni Polgári Lövész Egyesület mindenkit szeretettel vár 2018. június 9-én az Anger városi lőtérre, ahol a kilátogató vendégek a nap folyamán betekintést nyerhetnek többek közt a lövészsport különböző szakágaiba és alkalmuk nyílik kipróbálni a céll...
Emiatt idén nyáron nem utazhatunk a keskeny nyomtávú vasúttal. A felújítási-átalakítási munkálatokat a GYSEV Zrt. saját kivitelezésben végzi el, a tervek szerint idén ősszel zárulhat le a múzeumvasutat érintő rekonstrukció. A vasúti pályát érintő munkálatok során átépítik az alépítményt és új zúzottkő ágyazatba fektetik a vágányt. A felépítmény átépítése során új betonaljakra kerülnek a sínek. […]
A soproni rendőrök elfogták azt a négy férfit, akik az ország 11 megyéjének 16 városában közel félszáz bűncselekményt követtek el idős emberek sérelmére. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. június 4-én 10 órakor sajtótájékoztató keretében számolt be a nyomozásról. fotó: police.hu A Soproni Rendőrkapitányság kifosztás bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben. A nyomozás adatai alapján az elkövetők 2018. február 23-án 8 óra körül egy idős asszony soproni lakásába – magukat a vízmű munkatársainak kiadva – a tulajdonos engedélyével bejutottak, ott színlelt munkavégzést folytattak, majd a sértett figyelmetlenségét kihasználva az egyik szekrényben tartott kabát zsebéből készpénzt loptak el. A büntetőeljárás megindítása után – 2018. március 19. és 2018. május 9. között – a fentiekkel megegyező módszerrel további 5 bűncselekmény történt Sopronban. Az elkövetők minden esetben vízműves szakembereknek adták ki magukat és egyedül élő, idős embereket szemeltek ki áldozatul. A Soproni Rendőrkapitányság nyomozói megállapították, hogy az illetékességi területükön elkövetett bűncselekmények egy úgynevezett utazó bűnözői csoporthoz köthetőek, akik 2018 évben, az ország több településén követtek el hasonló cselekményeket. fotó: police.hu fotó: police.hu Az Országos Rendőr-főkapitányság szakmai koordinációját követően a bűncselekményekkel érintett megyék nyomozásai kapcsán gyűjtött adatok elemzését, értékelést elvégezték, aminek eredményeképpen a rendőrök látókörébe került egy gépkocsi és az azt használó személyek köre. [...]
Még az év vége előtt testkamerával szerelik fel a bécsi metró biztonsági őreit. A különböző készüléktípusok tesztje már el is kezdődött, ennek alapján választják majd ki a beszállítót. Az osztrák főváros tömegközlekedési hálózatában 2017 augusztusa óta 60 biztonsági őr vigyáz a rendre.
Az idei évben a GYSEV Zrt. teljes körű felújítást végez a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton. A munkálatok érintik a keskeny nyomtávú vasúti pályát és a gördülőállományt is. A tavaszi és nyári időszakban emiatt nem fogad látogatókat a múzeumvasút. A felújítási-átalakítási munkálatokat a GYSEV Zrt. saját kivitelezésben végzi el, a tervek szerint idén ősszel zárulhat le a múzeumvasutat érintő rekonstrukció. A vasúti pályát érintő munkálatok során átépítik az alépítményt és új zúzottkő ágyazatba fektetik a vágányt. A felépítmény átépítése során új betonaljakra kerülnek a sínek. A szakemberek emellett elvégzik a szükséges vágányszabályozási munkálatokat, új kitérőket építenek be. Elkészül egy új vasbeton kerethíd, az Ikva patakon átvezető, acélszerkezetű hidat pedig felújítják. Nagycenk és Fertőboz állomásokon új peront építenek, de megújulnak a múzeumvasút épületei, többek között a fertőbozi fűtőház is, melyet szeretne a látogatók előtt megnyitni a GYSEV Zrt. A munkálatok érintik a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút gördülőállományát is: a kisvasúti személykocsik felújítását saját műhelykapacitással végzi a GYSEV Zrt., csak bizonyos, speciális munkálatok esetében (pl. bádogtető kialakítása) von be külső vállalkozót a vasúttársaság. A vontató járművek is megújulnak ezekben a hónapokban: a vasúttársaság szakemberei dolgoznak a C50 jelzésű, dízel üzemű mozdony és az „András” nevet viselő gőzmozdony folyamatos üzemkészséget biztosító felújításán. Emellett a keskenynyomtávú „Dongó” [...]
A soproni rendőrök elfogták azt a négy férfit, akik az ország 11 megyéjének 16 városában közel félszáz bűncselekményt követtek el idős emberek sérelmére. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be a nyomozásról.
Bélszíncarpaccio, rukkola-bazsalikom, Grana Padano – 2990,- Ft Prosecco  Karalábé krémleves kecskesajt-habbal – 1190,- Ft Kéknyelű 2013 Zöldborsófőzelék lazacfasírttal – 3290,-Ft Zöldveltelini 2017 Wiener Schnitzel(borjú) burgonyasalá...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top