Az idei évben a GYSEV Zrt. teljes körű felújítást végez a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton. A munkálatok érintik a keskeny nyomtávú vasúti pályát és a gördülőállományt is. A tavaszi és nyári időszakban emiatt nem fogad látogatókat a múzeumvasút.
Az elkövetők minden esetben vízműves szakembereknek adták ki magukat és egyedül élő, idős embereket szemeltek ki áldozatul Sopronban.
Több újdonságot ígér a fertőmeggyesi (Mörbisch) vízi színpad magyarországi kötődéssel is rendelkező új művészeti vezetője, Peter Edelmann, aki a bécsi zeneakadémia ének tanszékének vezetői posztját váltotta intendánsi megbízatásra.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: “a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.  Megemlékezés Sopronban – Barátság park 2017 / fotó: Leczovics Zsolt A trianoni béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely ezeket elolvasva lemondott. A diktátumot ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1920. június 4-én délután látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd ezt állva tette meg. Délelőtt 10 órakor – az aláírás kitűzött időpontjában – Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra [...]
Véget ért a magyar futball második osztálya is. Az MTK és Kisvárda jutott fel, a Szolnok, a Szeged és a Sopron esett ki.
A világ egyetlen kerékpáros békenagykövete, Zelei József június 7-én érkezik Sopronba, ahol megemlékeznek az első világháború lezárásának centenáriumáról és biciklis baleset-megelőzési programot is tartanak. kép forrása: forrasradio.hu A kerékpáros békenagykövet idén az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából indult béketúrára. Zelei József az elmúlt négy évben mintegy 12 ezer kilométert tett meg Európa-szerte, első világháborús csatamezőket, hadisírokat és emlékműveket látogatva, s mindemellett hogy felhívja a figyelmet a béke fontosságára, a természet védelmére, az egészséges életmód és a sport szükségességére. Idén május 22-én indult el a fővárosból, hogy 18 magyarországi megyeszékhelyet érintve csaknem egy hónapnyi kerékpározás után – június 13-án – befejezze békemisszióját. Zelei József 15 éve biciklizik a békéért, ez idő alatt már az Egyenlítőnél is hosszabb távot, közel 80 ezer kilométert teljesített. Csaknem 100 országban járt, érintve mind az öt kontinenst. Az útnak közlekedésbiztonsági célja is van. Az uniós baleseti statisztikák azt mutatják, hogy az utak egyik legveszélyeztetettebbjei továbbra is a kerékpáros közlekedők, azon belül is a gyerekek. Magyarországon a legmagasabb az egymillió lakosra jutó halálos biciklis-balesetek száma az EU-ban. A békenagykövet közreműködésével ezért minden helyszínen Kerékpáros Baleset-megelőző napot is tartanak az úton közlekedő kerekező gyerekek életének védelmére. A program célja a kerékpáros balesetek megelőzése, felvilágosítás és gyakorlati segítségnyújtás, [...]
A világ egyetlen kerékpáros békenagykövete, Zelei József június 7-én érkezik Sopronba, ahol megemlékeznek az első világháború lezárásának centenáriumáról és biciklis baleset-megelőzési programot is tartanak.
A világ egyetlen kerékpáros békenagykövete, Zelei József június 7-én érkezik Sopronba, ahol megemlékeznek az első világháború lezárásának centenáriumáról és biciklis baleset-megelőzési programot is tartanak.
Sopron adott otthont a megyei mentőnapnak.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top