Több mint húsz év után ismét elindul Magyarországon a komlótermelés, így hamarosan hazai komlóból készülhet majd a Soproni sör. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungária együttműködéseként 30 millió forintból indított beruházás keretében a segélyszervezet szociális és fejlesztő központjának dolgozói 2500 palántát ültetnek el a központhoz tartozó, egyhektáros területen Kastélyosdombón ( Somogy megye ). A jövőre várható kéttonnás termést a Heineken piaci áron felvásárolja és felhasználja majd a sörkészítéshez. Komlóültetvény 2018. november 13-án a Somogy megyei Kastélyosdombón, ahol sajtótájékoztatót tartottak a helyi komlótermesztés elindulásáról. / MTI/Varga György Nagy István agrárminiszter az eseményen utalt arra, hogy a komlótermesztés munkát ad hátrányos helyzetű embereknek; azt mondta: jó emberek, jó cél érdekében képesek összefogni, és olyan értéket teremteni, amely alapjaiban változtathatja meg egy közösség, környék, táj gazdasági tevékenységét, megélhetési körülményeit. Szavai szerint a komlótermesztésnek egykor nagy hagyománya volt Magyarországon, ez a hagyomány a segélyszervezet és Heineken összefogásával éledhet fel, és ha kezdeményezés sikeres lesz, az agrártárca támogatja további komlóültetvények létrehozását. Jelezte, hogy januárban 40 milliárd forint pályázati forrás nyílik meg élelmiszeripari vállalkozások számára, a keretösszegből akár a kastélyosdombói komló szárításához, pelletálásához is lehet támogatást nyerni, segítve annak késztermékként való értékesítését. A Heineken tájékoztatása szerint a cég hajlandó a Kastélyosdombón eredetileg tervezettnél is több komlót vásárolni, ezért minden adott ahhoz, hogy a község [...]