Július 9-én folytatódik a levendula aratása Eszterházán. Hétfőtől-péntekig 10.00 és 17.00 óra között a levendula kedvelői birtokba vehetik a fertődi Esterházy-kastély levendulakertjét.
A soproni 19 éves szépség nem csalódott az eredmény miatt, a verseny minden pillanatát élvezte, boldogan nyilatkozott lapunknak.
A soproni 19 éves szépség nem csalódott az eredmény miatt, a verseny minden pillanatát élvezte, boldogan nyilatkozott lapunknak.
Teljes feldolgozottságnál közel kétharmados győzelem az összellenzéki jelölttel szemben.
A sopronbánfalvi Karmelita Kolostorhoz vezető lépcső ebben az esztendőben 300 éves, így egy ünnepséggel is köszöntötték ezt a jeles évfordulót az érdeklődők 2018.07.08-án, amely a szervezők a Bánfalváért Baráti Kör és Kulturális Egyesületnek köszönhetően valósulhatott meg.  A vasárnapi ünnepségen a Szentek Lépcsőjének áldását megelőzően ünnepi szent misét tartottak a dombtetőn található templomban, majd a háromszáz éves lépcső áldását Németh Attila plébános celebrálta.  Köszöntöt mondott Igrecz Katalin, a szervező egyesület elnöke, majd ünnepi gondolatokat mondott Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú polgármestere. Az egész napos rendezvénysorozaton a lépcső tövében kézműves vásár és egyéb programok is színesítették a rendezvényt. ( Lejjebb kitérünk a lépcsőt övező szobrokra – képi illusztációval – és a szoborpárok jelentésére illetve azok történelmére is! ) fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu fotó: [...]
300 éves a sopronbánfalvi Barokk lépcső. A jubileum alkalmából ünnepi programot rendezett vasárnap a Bánfalváért Baráti Kör, melyen Németh Attila plébános megáldotta a tavaly felújított egyedülálló műemléket.
Szombaton elrajtolt a soproni Novomatic Arénában az U20-as kosárlabda Európa-bajnokság. A magyarok pár perc alatt állva hagyták a horvát lányokat.   Szombaton 18 órakor dobták fel a labdát a Magyarország – Horvátország U20-as női kosárlabda Európa-bajnoki mérkőzésen. A hazaiak azonnal 6-0-val indítottak, melyből már a kezdőként pályára lépő soproni Czukor Dalma is kivette a részét. […]
Sopronban kezdetét vette a női U20-as kosárlabda Európa Bajnokság, amelynek nyitónapján a magyar válogatott is érdekelt volt. A Novomatic Arénában megrendezendő sporteseményen  a magyar csapat magabiztos játékkal, remek védekezéssel és gyors kontrajátékkal lepte meg ellenfelét Horvátország legjobbjait, hiszen Cziczás László vezetőedző hölgykoszorúja az  összecsapáson 35 ponttal, 86−51-re diadalmaskodott.   fotó: Leczovics Zsolt Az U20-AS MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE: Angyal Nikolett (BEAC Újbuda), Czukor Dalma (Sopron Basket), Gereben Lívia (KSC Szekszárd), Jáhni Zsófia (Szegedi KE), Kányási Veronika (Cegléd), Kiss Virág (KSC Szekszárd), Mérész Beatrix (Vasas Akadémia), Radócz Fanni (Szegedi KE), Soós Réka (Szegedi KE), Studer Ágnes (KSC Szekszárd), Szeitl Vanessza (MTK Budapest), Tenyér Zsófia (PEAC-Pécs), Török Ágnes (Győr), Varga Kamilla (ZTE KK)   U20-AS NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON – NOVOMATIC ARÉNA Magyarország−Horvátország 86−51 (29−7, 18−16, 19−14, 20−14) A magyar pontszerzők Gereben Lívia 18 pont, Kányási Veronika 15 pont, Mérész Beatrix 14 pont, Czukor Dalma 12 pont, Studer Ágnes 8 pont, Török Ágnes 7 pont, Kiss Virág 6 pont, Jáhni Zsófia 4 pont, Szeitl Vanessza 2 pont fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG PROGRAMJA MAGYAR SZEMPONTBÓL:  2018. Július 7.: Magyarország–Horvátország, 18 óra 2018. [...]
A szombaton tartott Kelta Ünnep programsorozat keretében került felavatásra a Soproni Parkerdőben a kilencedik olyan tematikus sétaút, amely hasznos információkat tartogat a sétálók illetve a túrázok számára. fotó: Leczovics Zsolt A várhelyen helyreállított halomsírnál tartott ünnepélyes átadón Dr. Jerem Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémiai Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa – aki egyben a szakmai vezetője is volt a régészeti ösvény  kialakításnak –  felidézte azt az időszakot, amikor ezen a helyen a feltárásokat végezték illetve kitért arra a gazdag leletmennyiségre és értékes információtömegre, amelyeket ezen a helyen a 131-es sírhalomnál 1971-ben a soproni egyetemisták segítségével tártak fel. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője a Tanulmányi Erdőgazdaság munkáját méltatta. Hozzátette, hogy a TAEG Zrt. igazi jó gazdaként gondozza az erdőt, a természeti értékeket, a kilátókat, a tanösvényeket és olyan turisztika attrakciót ad át ezúttal is, amely fontos és szerves részét képezi ennek a kiemelt turisztikai térségnek, ami azért is fontos, mert a természet Sopron egyik fő vonzereje. Az ünnepélyes tanösvény átadón a szalagot Dr. Jerem Erzsébet, az MTA Régészeti Intézetének Tudományos főmunkatársa, Dr. Gömöri János régész, Jámbor László, a TEG Zrt, vezérigazgatója és Barcza Attila, Sopron és térségének országgyűlési képviselője közösen vágta át, amellyel hivatalosan is megnyílt a látogatók előtt a tanösvény a Várhely közelében. fotó: Leczovics Zsolt A most [...]
Egy újabb nagy kosárlabda tornának a házigazdája Sopron, hiszen 2018. július 7. és 15. között a Leghűségesebb város ad otthont az U20-as női A-divíziós Európa-bajnokságnak. A nyitónapon bemutatkozott a magyar válogatott is, akik remek játékkal arattak győzelmet Horvátország legjobbjai felett.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top