
2012.07.08 .
Műfaj : koncert
Belépődíj : A belépés díjtalan
Műsor
Az 50 éves Juventus Koncert Fúvószenekar nemzetközi fúvószenekari találkozója
Egy év koncertszünet után teljesen megújult produkcióval tér vissza Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerző-előadó egy igazán izgalmasnak ígérkező elektronikus előadást állít színpadra, amely – vadonatúj dalok mellett – a legnagyobb slágereket vonultatja fel komoly látványtechnika kíséretében.
A “2012-es szintirock” koncertprogram az idei nyáron mindössze három alkalommal áll színpadra, és annyi már biztonyos, hogy először a 20. VOLT fesztiválon láthatja majd a nagyérdemű.
Ákos egyedülálló karrierrel büszkélkedhet: a Bonanza Banzai kultuszzenekar alapító-frontembereként szerzett hírnevet, a csapat feloszlását megelőzően indult szólópályafutása pedig a korábbinál is tartósabb sikertörténet lett. Ákos nevéhez rekordszámú arany- és platinalemez, rengeteg szakmai- és közönségdíj, számos teltházas arénakoncert, mindenki által ismert slégerek, valamint lelkes és kitartó közönségszeretet fűződik. Eddigi pályafutása során koncertezett szintetizátorkísérettel, dörgedelmes rockzenekarral és vonóskarral is, játszott sportcsarnokokban és színházi körülmények között egyaránt, mindig hatalmas sikerrel. Legutóbb tavaly májusban a Budapest Sportarénát töltötte meg A katona imája című műsorával.
A hamarosan bemutatkozó, nagyszabású elektronikus projekt az új dalok mellett a legizgalmasabb Ákos- és Bonanza-szerzeményeket vonultatja fel teljesen megújult formában. “Az új projekt elektronikus, szintis hangvétele remek játéklehetőség: egyszerre nosztalgikus, brutális és vicces” – ad némi betekintést Ákos, aki elmondta azt is, hogy több mint egy év munka áll a “2012-es szintirock” produkció mögött, melyet először a VOLT közönsége láthat idén június végén. “A hazai fesztiválok közül elsőként a VOLTon léptem színpadra 2004-ben. Szinte már hazajárok ide, a közönség mindig nagy szeretettel fogadott. Volt olyan műsorunk, amellyel két egymást követő évben is felléptünk Sopronban. Nem véletlen, hogy 2012-ben éppen a VOLT Fesztiválon mutatkozik be az új produkciónk” – vall VOLTos kötödéséről Ákos.
Országszerte megvásárolhatók a 2012-es bérletek Magyarország legfontosabb fesztiváljaira. A szervezők az őszi-téli hónapokban is azon dolgoznak, hogy mielőbb világsztárok sorát és a megszokottnál is ütősebb programot hozhassanak nyilvánosságra a 20. VOLT Fesztivál programjából.
Jeles év lesz a következő: 2012-ben ugyanis immár huszadik alkalommal zarándoklunk – idén június 27-30 között – Sopronba, a VOLT Fesztiválra!
Ajándék lesz ez a nyár is, és aki a jövő év legjobb pillanatait akarja idén a karácsonyfa alá tenni szeretteinek, ne hezitáljon. Bár egyelőre titokban folynak az előkészületek, az biztos, hogy a jubileumi fesztiválról nem érdemes lemaradni.
2012-06-27 – 2012-06-30
Az Interaktív Galéria Színház utca 33.
Meghívja Önöket Varga Ricsi gitárestjére a zene és a képzőművészet találkozásának jegyében pénteken, június 29-én 18 órától.
„A falamon lóg az életem.
Hát, ez vagyok: egy kopott műterem.A falamon ott van a felelet:
Én mindent akartam, de a fele is megevett.”
Én eltörtem mindig, de a kép végül kész lett…
Varga Ricsi
A határáttörés évfordulója alkalmából 2012.06.23-24.
Fedezze fel velünk az egykori határsáv vonalát, túrázzon velünk a történelem nyomdokán!
Vasfüggöny túra a Lővérekben és a Soproni – Hegységben
2012.06.23, szombat
Romantikus természeti környezet üdítő, gyógyító hatású szubalpin klíma a vasfüggöny mentén! Túrázzon velünk a Soproni – Hegységben, és a Lővérekben az egykori határsáv vonaláig, és frissüljön fel az egész napos túra során a gyógyhatású levegőn.
Útvonal (20 km, cca. 7 óra): 8:30 Hotel Szieszta (regisztráció, gyülekező hely) – Dalos hegy – Károly magaslat – Hétbükkfa – volt Mucki őrs – Isten-széke – Harka – Gidapataki tó – harkai plató – szanatórium – Hotel Szieszta
Útravalót biztosítunk!
Jelleg: emelkedőkkel színesített, nehezebben járható utak, ösvények (szint: 400 m)
Regisztráció: 8:00 – 8:30 I Hotel Szieszta
Regisztrációs díj: 1.000 Ft /fő, mely tartalmazza: túravezetés I túratérkép I útravaló (2 szendvics, 0,5l ásványvíz, gyümölcs). A túra résztvevői a kiindulóponthoz jutásról és vissza maguk gondoskodnak!
Vasfüggöny túra és piknik a Páneurópai Piknik Emlékhelynél
2012.06.24, vasárnap
Fedezze fel velünk az egykori határsáv vonalát! Felidézzük a vasfüggöny időszakának sajátos hangulatát és a Páneurópai Piknik (1989.08.19.) eseményeit, a határ áttörésének pillanatát.
Páneurópai Emlékhelyen igazi bográcsos piknikkel várjuk a túrázókat!
Jelleg: könnyű, kényelmes túra (szint: 50-250 m)
Regisztráció:
Regisztrációs díj 1.500Ft /fő, amely tartalmazza:
retrobusz-transzfer a Hotel Sopron és a Klingenbachi határátkelőhely között I az elektromos kisvonat a Mithrász Szentély és a fertőrákosi kőfejtő között I túratérkép I információs pontok I ellátás a megjelölt pontoknál: 3 x frissítő, 1 x ebéd
A túra résztvevői a kiindulóponthoz jutásról és vissza maguk gondoskodnak!
Ellátás: Útközben a megjelölt pontoknál frissítőket biztosítunk. A túra résztvevői 11:00 és 13:00 óra között a Páneurópai Piknik Emlékhelynél vendégeink egy tál bográcsgulyásra.
Fakultatív: Páneurópai Piknik kiállítás az emlékhelyen, Mithrász Szentély
Jelentkezési határidő: 2012.06.08-ig
További jelentkezéseket elfogadunk a helyszíni regisztrációnál is, de az ellátás miatt, ill. a gyorsabb ügyintézés érdekében kérjük, jelezzék előzetesen részvételi szándékukat.
Szervező: Sopron Turizmusáért Egyesület
Best Western Pannonia Hotel I Hotel Civitas I Hotel Fagus I Hotel Lővér I Hotel Palatinus I Hotel Sopron I Hotel Szieszta I Hotel Wollner I Bormarketing Műhely Nonprofit Kft.
Jelentkezés, további információ: www.hotelsopron.hu
Hotel Sopron – Sopron, Fövényverem u. 7.
Tel: 99/512-261 Fax: 99/311-090
E-mail: info@hotelsopron.hu Kapcsolattartó: Rakaczki Katalin
A Vasfüggöny túrákat támogatja a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség és a Lővér Természetbarát Egyesület.
2012.06.23 10:00 óra.
Műfaj : családi program
Belépődíj : A belépés díjtalan
Helyszín: GYIK – Erzsébet-kert
A sárkány éve sok újdonságot hoz a Soproni Tündérfesztivál
programjaiba.
VISELETVERSENY!
A hagyományos nemes versengést a tündérek és manók között az idei Tündérfesztiválon is meghirdeti Bíbor királynő és Jácint herceg. A viseletverseny kategóriái: férfi, női, picurka, nagyobbacska, család és sokadalom (pl. több barát együtt, két vagy több család együtt, esetleg egy egész nemzetség!) A „sokadalom” kategóriában a viseleteknek egységes hatást kell kelteniük!
A versenyen külön értékeli a zsűri a tündérek és a manók viseleteit. Eredményhirdetés és méltatás aznap délután lesz Bíbor királynő és Jácint király jelenlétében.
Bíbor királynőhöz és Jácint királyhoz a sárkányok földjéről egy igazi vízsárkány érkezik a jó erők képviseletében. Vele nem küzdeni kell, hanem a szívéhez közel férkőzni. Aki ezt megteszi, hétszerte szebb és erősebb lesz, mint annak előtte volt!
Az V. Tündérfesztiválon nem csak este lehet az Erzsébet-kertben fáklyákkal fürkésződni, hanem nappal is lehet kincseket keresni!
A víztündérek kis tavakat varázsolnak az Erzsébet-kert szélére, mindegyikben egy-egy mókás játékkal. A Hintayón egyszerre több tucatnyi manó és tündér hintázhat!
A kibővült ManOlympián olyan manók várnak, akik számtalan manolympián vettek már részt. Közülük sokan többszörös bajnokok kitartásban, nekifutásos távolba nézésben, eget rengető sóhajtásban, kacagtatásban, mélyalvásban és horkolásban.
A tündérharcászat állomásán megtanulható a harc tündéri művészete. A Csillagösvényen csodás tudományokat lehet elsajátítani. A Manófaktúrában kézműveskedés, az Erzsébet-kertben tündértáncház, a színpadon sok-sok meglepetés várja a gyerekeket.
A viseletversenyen az idén tündökölhet az, aki saját gúnyát készít.
Tündérszárny vagy manósapka viselése, valamint a Köszöntőhelynél Útilapu váltása ajánlott!
9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu