A Sopron Basket többek között a tavalyi bajnok Jekatyerinburggal is egy csoportba került a főtáblán a női kosárlabda Euroliga 2020/2021-es idényében. FIBA élő közvetítés printscreen A keddi, müncheni sorsoláson eldőlt, hogy Gáspár Dávid vezetőedző együttesére az ötszörös aranyérmes orosz elitalakulat mellett a francia Bourges és Basket Landes, az olasz Schio, a lett Riga, a török Galatasaray és egy selejtezős ellenfél vár az alapszakaszban. “Rendkívül kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, amelyben a Jekatyerinburg toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből” – nyilatkozta a klub honlapján Török Zoltán ügyvezető. “Kis túlzással a 2-8. helyen bármi megtörténhet. Az igazi kérdés azonban a klubvezetők délutáni megbeszélésére marad…” – tette hozzá, utalva arra, hogy a FIBA szeptember 1-én dönt a járványhelyzet alapján az Euroliga és az EK lebonyolításának módjáról, illetve időpontjairól. Az Euroliga küzdelmei márciusban félbeszakadtak a koronavírus-járvány miatt, és a nemzetközi szövetség (FIBA) júniusban úgy döntött, hogy a 2019/2020-as idényben nem hirdet bajnokot. A tavaly bajnoki ezüstérmes Aluinvent-DVTK Miskolc az Euroliga selejtezőjében kezdi meg szereplését. A miskolciak az Izmit Belediyesporral találkoznak, a párharc első mérkőzését Törökországban rendezik. A selejtezők vesztesei az Európa Kupában folytatják a szezont. Az Európa Kupa küzdelmeibe 35 csapat nevezett, köztük három magyar egyesület, az Atomerőmű-KSC Szekszárd, az UNI Győr, és a VBW CEKK Cegléd. A [...]