A Duna Takarék Megyei I. osztályban a tizenegyedik fordulót rendezték, amelynek során az SC. SOPRON hazai pályán fogadta a Csorna SE.  együttesét, ahol jó iramú és izgalmas összecsapáson 2-1 arányban otthonában tudta tartani a három pontot Ágost Zsolt ...
Sértetlenül, de enyhén kihűlt állapotban találták meg vasárnap délelőtt azt a 38 éves  magyar férfit, aki még a múlt héten tűnt el az ausztriai Thiersee-ben (Tirolban). A mentőakcióban több mint 60 fős kereső-, mentőcsapat vett részt. – számol be az ORF.  Mentőegységek egyeztetnek / fotó: Einsatzreport facebook A kutatóakció akkor vette kezdetét, amikor az egyik hotelben mosogatóként dolgozó férfi két nap szabadság után csütörtökön nem ment be a munkahelyére és telefonon sem volt elérhető, ami a munkáltatójának gyanússá vált, így pénteken jelezte az esetet a hatóságoknak.  A bejelentést követően a rendőrségnek nehéz dolga volt, hiszen az eltűnt személyként bejelentett férfi  sem autóval, sem kerékpárral nem rendelkezett, így azokra nem lehetett támpontként támaszkodni, mindössze annyi információjuk volt, hogy szabadidejében szívesen túrázik a környező hegyekben. A fenti információt figyelembe véve a helyi hatóságok így nagy erőkkel – több mint 60 fős létszámmal –  indultak a környéken a férfi keresésére, amely során  kereső kutyákkal, drónokkal kiegészülve fésülték át a vidéket, de még a közeli tóba búváregységeket is vezényeltek, hátha esetleg ott érte baleset. A helyi tűzoltóság drónját is bevetették a kereséskor / fotó: zoom.tirol Az akció kezdetekor a lakosság segítségét is kérték a hatóságok, így a fotóját is nyilvánosságra hozták, hátha ez is segíthet a felkutatásban, [...]
Elkészült és a napokban felkerült a legnagyobb videómegosztóra is az-az imázsfilm, amely hazánk szépségeit mutatja be és amely valóban olyan látványvilágot prezentál, amitől libabőrős lesz mindenki. A csodák országaként bemutatott film bemutatja azokat...
Elhunyt Dr. Kovács József László, irodalomtörténész, helytörténész. A Sopron Kultúrájáért díjas kutató 86 éves volt.
Jó hírnek számító eredmény született a Piknik út ( hivatalos nevén a 8532 jelű út ) magyarországi szakaszának felújításával és megszélesítésével kapcsolatban, hiszen a napokban a projekt kivitelezőjének kiválasztására irányuló nyílt közbeszerzési eljárás sikeresen zárult és már csak a kivitelezési szerződés hatályba lépéséhez való támogatási szerződés aláírására van szükség. Erről a beruházásról, közbeszerzési eljárásról még 2017 áprilisában számoltunk be , de ami örömteli, hogy most úgy tűnik lassan a célegyenesbe kerül. Az említett útszakasz, ami az elmúlt években már egyre nagyobb forgalmat bonyolít le az Ausztriában munkavállalók ingázása miatt, egyébként már évek óta nem a Soproni Önkormányzat kezelésben van, hanem a Magyar Közút hálózatába tartozik, így a gyakorlatban nem helyi forrásokat használnak fel a készülő projekthez, hanem állami keretet.  Mutatjuk mennyivel lesz szélesebb az út / Illusztráció: cyberpress.hu A forrás tehát rendelkezésre áll, a közbeszerzési eljárás is sikerrel zárult, így az építkezés akkor indulhat meg, ha a kivitelezővel a szerződés aláírása megtörténik, amelyben hivatalosan is rögzítik a projekt indulási és befejezési dátumát, amely munkálatok a tervek szerint egyébként közel fél évig tarthatnak.  Jó hír az is, hogy a kivitelezés megkezdése előtt a NIF Zrt. bővebben is beszámol majd a beruházás részleteiről  és egy lakossági tájékoztató megtartását is tervezik a nyertes kivitelezővel közösen, ahol [...]
A tervek szerint jövőre felújítják a Sopront Ágfalvával összekötő utat. Nagy szükség van a beruházásra, mert esős, nedves időben csúszik az aszfalt. Rendszeresek itt a balesetek, legutóbb egy fiatal férfi vesztette életét...
60 fővel vágtunk neki a TESCO Ön választ, mi segítünk pályázat segítségével megszervezett 12 kilométeres túrának. Augusztusban az eső miatt sokan nem mertek nekivágni a távnak, de akik ma pótolták azok igazi kirándulóidőben túrázhattak. A helyi családo...
2018.10.21. HEPP KUPA, Sopron Sportdarázs – Ajka Cserpes-Trudi 46-51 (12-12, 8-16, 10-14, 16-9) Sportdarázs: Szeli K. 19/6, Varga S. 11/3, Kocsis F. 9, Karácsony T. 4, Dömötör P. 3/3, Bakó P. -, Schöll P. -, Orbán B. -, Dömötör D. -, Úr B. – Ajka legjobb dobói: Markó 12, Kaposi 8, Csíkász 7/3, Balsay 7 […]
A What’sUpCi együttest a környéken már sokan ismerik, szombat este óta pedig az ország is láthatott egy kis ízelítőt ebből a különleges csapatból. Nem sok tamburás folk-pop/rock együttest találhatunk a környéken, pláne nem olyat amelyik magyar, horvát és angol nyelven is képes zenélni. A What’sUpCi nevű formáció viszont már évek óta rendszeres fellépője több kisebb […]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top